"Egy hónap híján három éve, hogy Izraelben jártunk. A rövid látogatásból egy nap jutott Jeruzsálemre, ami csak néhány villanás, épp hogy láttunk valamit. Arra elég volt azonban, hogy beleszeressünk a városba - de nagyon. A negyedik napon Tel-Avivból a Holt-tengerhez autóztunk, s visszafelé úgy terveztük meg az utat, hogy még egy pillanatra lássuk Jeruzsálemet. A városba bemenni már nem volt időnk, így csak felszaladtunk az Olajfák hegyére - onnan készült ez a kép." (Szigeti Tamás)
2008. február 22., péntek
Szigeti Tamás: Búcsú Jeruzsálemtől
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. február 19., kedd
Torok Sándor emlékére
A hatvani Moldvay Győző Galéria emlékkiállítással tiszteleg a 2006 júniusában elhunyt Torok Sándornak, a Vajdaság egyik legjelentősebb alkotójának. A galéria két szintjén, négy évtized munkásságából válogatva, mintegy 80 festmény tekinthető majd meg, köztük számos olyan, amelyet a magyarországi közönség még nem láthatott. Az anyagot Láng Eszter barátunk - Sándor özvegye és hagyatékának gondozója - állította össze. A tárlatot Hatvanban, a Hatvanas utca 2. szám alatt lévő galériában Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író nyitja meg, 2008. február 22-én 16 órakor; zongorán közreműködik Mezei Rita. A kiállítás március 21-éig tekinthető meg.
Személyesen sajnos csak egyszer találkozhattunk. Eszter és Sándor éppen vacsoráztak, amikor 2005 májusában váratlanul - s majdhogynem ismeretlenül - becsöngettünk hozzájuk Debrecenben.
Félig leszedett asztal, rajta vörösboros pohár. Megszorítottuk egymás kezét. Úgy üdvözölt, mintha régtől fogva jó barátok lettünk volna. Talán azok is voltunk, csak nem tudtunk róla...
Az Arnolfini NetGaléria No17-es tárlata 2006. május 13-án, Torok Sándor - az Arnolfini Archívum barátja - 70. születésnapja alkalmából nyílt meg.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző
2008. február 17., vasárnap
Bohár András emlékkiállítás
Két évvel ezelőtt, tragikusan fiatalon, 45 éves korában, váratlanul hunyt el Bohár András filozófus, esztéta, kritikus és képzőművész, a Magyar Elektrográfiai Társaságnak alapító és vezetőségi tagja, aktív alkotója, az Árnyékkötők co-media egykori szerzője. Halálának második évfordulóján a MET emlékkiállítással idézi fel alakját és munkásságát; a tárlat 2008. február 21-én, 17 órakor nyílik a Budapest Galéria Kiállítóházában (Budapest, III. kerület, Lajos utca 158.). A B.H.concept című kiállítást Szombathy Bálint és L. Simon László nyitja meg; saxofonon közreműködik Dóra Attila. Megtekinthető március 30-ig, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.
Bohár András néhány munkája: Képei az Árnyékkötőkben; Plótinosz álma
Bohár András itt közölt portréját Vargha János készítette, 2003 áprilisában.
Fodor Tünde fotói a kiállítás megnyitójáról a Spanyolnáthában: itt.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. február 16., szombat
Háromszög-tárlat

Triangle-Háromszög címmel nyílik nemzetközi kiállítás 2008. február 20-án, 17 órakor az MTA-MADI Galériában (Győr, Liszt Ferenc utca 10.). A tárlatot Catherine Topall, a párizsi Orion Centre d'art géometrique MADI igazgatónője nyitja meg; kurátor Dárdai Zsuzsa, rendező Saxon-Szász János. Megtekinthető április 10-éig, kizárólag munkanapokon, 9 és 16 óra között.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. február 13., szerda
A Nádasdy Mozi műsora
A szigetszentmiklósi Nádasdy Mozi az Arnolfini Archívum kedvenc filmszínháza. Januári kezdeményezésünket folytatva, a mozi februári műsora is felkerült honlapunkra, sőt a szekció önálló címet (aldomaint) is kapott, s immár a mozi.arnolfini.hu nyitóoldalról is elérhető. Menjünk moziba! Itt van mindjárt 21-én és 22-én az Iszka utazása; jókat hallani felőle.
Szerző:
Zsubori Ervin
2
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. február 12., kedd
Dárdai Zsuzsa: A piramis belsejében
A párizsi Louvre üvegpiramisáért sokan lelkesednek, mások legszívesebben lerombolnák. Dárdai Zsuzsa csak lefényképezte, méghozzá belülről. Szép.
Szerző:
Zsubori Ervin
1 komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. február 8., péntek
Lakner Zsuzsa: Royal vs Bayrou
A tavalyi francia elnökválasztási küzdelem második fordulójába a konzervatív színekben induló Nicolas Sarkozy, illetve a szocialista Ségolène Royal jutott be, ám az első forduló előtt még a centrista François Bayrou sem számított esélytelennek. A kollázs-specialista Lakner Zsuzsa néhány nappal a május eleji végső (mint tudjuk, Sarkozy győzelmét hozó) megmérettetés előtt járt Párizsban, s egy Eiffel-torony közelében fekvő mellékutcában fotózta ezt a „dekollázs” sorozatot. A képek, amelyek látványosan szemléltetik a két hoppon maradt jelölt, illetve híveik kiélezett küzdelmének vizuális következményeit, ebben a sorrendben voltak kiragasztva egy testmagasságba installált plakátfalra.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. február 6., szerda
A MADI börtönprojektjéről
Amint arról már e blogban is beszámoltunk, A Mobil MADI Múzeum 2007 decemberében - barátaink, Dárdai Zsuzsa és Saxon-Szász János vezetésével - képzőművészeti napokat rendezett a Budapesti Fegyház és Börtön tereiben, Nyitott formák a zárt térben címmel. A projektnek meglehetősen nagy sajtóvisszhangot váltott ki; a Kossuth Rádióban például Ránki Júlia hangképes összeállítása, a Műértő januári számában pedig Baglyas Erika számolt be az eseményről, míg a Nők Lapja 2008/5. számában Kertész Gábor terjedelmes riportja olvasható. Dárdai Zsuzsa - a rendezvénysorozat kurátora - az Arnolfini Archívum rendelkezésére bocsátotta a kiállítást megnyitó beszédét, amelyet ezúton közreadunk. A jelen bejegyzést illusztráló fotót barátunk, Vargha János készítette; a képen, a gyakorlati foglalkozáson részt vevő rabok és munkáik társaságában, Saxon-Szász János látható.
Szerző:
Zsubori Ervin
1 komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. február 1., péntek
Elindult az Arnolfini Rádió
Három dalt eddig is el lehetett indítani a blog Aláfestők szekciójában, ám ezt a lehetőséget most "saját rádióra" cseréltük. A Last.fm nevű közösségi oldalra építve megjelent a blogban az Arnolfini Rádió lejátszója, amely a rajta lévő jól ismert Play ikonnal kapcsolható be. Adónk tematikája időről időre változik majd: indulásképpen a zseniális portugál fado-együttes, a Madredeus zenei világába illeszkedő előadók dalai szólnak, véletlenszerű sorrendben. A blogon belüli barangoláskor a külön lapon megnyíló oldalak nem szakítják meg az adást (de sajnos ha például a katalógus alapján listáztatjuk ki a bejegyzéseket, akkor a rádió ismét alaphelyzetbe áll vissza). Természetesen a hangerő állítható, de léptethetünk a következő dalra, vagy épp ki is kapcsolhatjuk a rádiót. Jó zenei aláfestést mindenkinek!
Szerző:
Zsubori Ervin
1 komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Bloginfó
Peer Ákos: Palmyra
Hermann Irén és Peer Ákos az Arnolfini Archívum barátai. A házaspár nemrégiben eljutott Szíriába; ez a kép a Szíriai-sivatagban elterülő ókori romvárosban, Palmyrában készült, néhány nappal karácsony előtt.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. január 31., csütörtök
Magyar kiállítás New Yorkban
Partnerünk, a New York-i illetőségű, gyermekművészeti alkotásokkal foglalkozó Jardin Galerie legújabb, No46-os kiállítása a Család/Anya tematika köré szerveződött. A 2008. január 23-án nyílt tárlatra - Eszter és Barnabás képei mellett - ezúttal is a szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola Bán Anikó vezette 1.b osztályának tanulóitól küldtünk ki rajzokat. A magyar kollekció, továbbá egy válogatás a megnyitó képeiből, az Arnolfini Archívum Jardin-szekciójában tekinthető meg, a korábbi másfél tucat közös projekttel együtt. A mostani kiállítás alkalmából, mások mellett, felkerült a falakra Zsubori Eszter 3,5 évvel ezelőtt, 10 éves korában készített,
Anya egy hosszú napja című - 2006 novemberében a New York-i UBS Art Galleryben rendezett nagy Jardin-kiállításon már bemutatott - sorozata is; a magyar részvételt szemléltető blokkból ennek a képei is elérhetőek.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Jardin Galerie, Múltidéző
2008. január 30., szerda
Az ArnolfiniBlog a Startlapon
Az Arnolfini NetGaléria és az Arnolfini Retro Fesztivál után az ArnolfiniBlog is felkerült a Startlapra, a blog.lap.hu szekció Blogroll rovatába.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Arnolfini Fesztivál, Arnolfini NetGaléria, Bloginfó
2008. január 27., vasárnap
Tettamanti-kiállítás Esztergomban
Annak idején, még valamikor a rendszerváltás környékén, a Magyar Nemzet hasábjain találkoztam először Tettamanti Béla összetéveszthetetlen, sejtelmes-titokzatos, mélyen intellektuális, mégis bárkit megérinteni képes rajzaival. A sors úgy hozta, hogy ma a Figyelőnél időnként én magam kerülhetek abba a helyzetbe, hogy dönthessek arról: hol, melyik íráshoz, mekkora méretben jelenjenek meg e grafikák a lapban. Ez persze inkább csak akkor válik az én reszortommá, ha grafikus-művészeti vezető kollégám, Dániel András - az Arnolfini Archívum barátja, s egyebek mellett az Ani baba és a 40 rabló, valamint a Napi lapok című szériák alkotója - szabadságon van. Nos, Andrásnak ezúttal nem kellett szabadságot kivennie ahhoz, hogy Esztergomban, az El Greco Galériában január 26-án megnyissa a Munkácsy-díjas grafikus tárlatát. Elég volt szombaton elutazni a helyszínre, pontosabban egy kicsit tovább: a jövőbe, sőt talán egy másik galaxisba is... A Jelentés a központnak című bevezető mindenesetre elolvasható a Komárom-Esztergom Megyei Online honlapján, ahol Rafael Balázs fotói segítségével a megnyitó hangulatáról is képet kaphatunk.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző
Lakner Zsuzsa kiállítása: Arcok
Lakner Zsuzsa - avagy Susanna Lakner - munkái nem először láthatóak az Arnolfini Archívumban: az eddigiek közül Susannia partjai című kollázstárlata és az Arnolfini Retro Fesztiválra készített, Az időn kívül című sorozata emelhető ki. A most nyílt kiállításon Zsuzsa új oldaláról, pecsétmetszőként mutatkozik be: az Arcok címet viselő kisméretű leporelló karácsonyi ajándékként került az archívumba, s megtisztelő különlegessége, hogy az ismert és kevéssé ismert arcok között jómagam is felbukkanok, pecsétradírba vájva...
Szerző:
Zsubori Ervin
1 komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Arnolfini Fesztivál, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző
2008. január 23., szerda
Szigeti Tamás: Egyedül
Szigeti Tamás az Arnolfini Archívum barátja, a Figyelő képszerkesztője, a Magyar Fotóriporterek Társasága elnöke. Ez a képe 1987-ben Vietnamban készült. A kisfiú (kislány?) tehát ma már húszegynéhány éves. Vajon mi lehet vele?
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. január 22., kedd
Az Arnolfini Archívum kedvenc filmszínháza
Harmincegynéhány évvel ezelőtt, amikor először váltottam jegyet a szigetszentmiklósi moziba, még tömegek jártak ide. Kígyozó sorok a pénztár előtt, teltházas előadások. A Szelíd motorosokra a Nádasdy néni nem adott jegyet, mert még nem múltam el 16 éves, később viszont A kék katonára bejutottam valahogy, pedig az 18-as volt. Ma is pontosan emlékszem a helyre: körülbelül a 14. sorban lehetett, balról a harmadik vagy negyedik szék. Durva film volt, valóban. Aztán nevezetes volt még a Pillangó, amelyet anyuval együtt láttunk, szoktuk is néha emlegetni, meg A kőszívű ember fiai, ahol a film első jeleneteinek egyikében derült ki számomra: a mű a Baradlay családról szól, én viszont nem sokkal korábban úgy jutottam túl a teljes könyvön, hogy Bradlaynak olvastam a nevet...
Később, ahogy elterjedt a tévé, majd sorra nyíltak a plázák a környéken, megritkultak a nézők. Az utóbbi évekből két nagy teltházra emlékszem: a Csinibabán valóban a csilláron is lógtak, és érdekes módon, a Baz Luhrmann-féle Rómeó és Júlia keltett még "pánikot". Amúgy, egy normál vetítésen, tucatnyi néző már jónak számít, de előfordul az is, hogy csak kettőnk kedvéért marad fent este tízig a mozigépész.
Pedig az immár a hetedik X-et taposó, s jó ideje ismét a Nádasdy család tulajdonába visszakerült filmszínház jobb sorsot érdemelne. Több mint háromszáz fős, pár éve felújított nézőtere, hatalmas vászna, dolby surround hangtechnikája, megfizethető árai, s a hét öt napjára (hétfő és szerda kivételével - de időnként olyankor is vannak filmklub-darabok) meghirdetett tizenegy előadása - helyben pattogatott kukoricával, hűtött üditőkkel, ahogy dukál - méltán tarthatna igényt komolyabb érdeklődésre a harmincezres város lakói részéről. A mostani, január 3-ától február 5-éig szóló műsorfüzetben például 15 film kapott helyet, a Macskafogó 2-től az Elizabethig.
Az Arnolfini Archívum kedvenc filmszínháza mindenesetre másfél évtizede a szigetszentmiklósi Nádasdy mozi, s az is marad (egy ideig még bérletünk is volt, csak pecsételtetni kellett). Ha más is kedvet kapna hozzá, s még nem akadt a kezébe a friss ismertető füzet, rajtunk ne múljon: az aktuális moziműsor immár a honlapunkon, közvetlenül a mozi.arnolfini.hu aldomain felől, illetve az Aktív zóna menüpont Mozi szekciója alatt is elérhető, benne az időpontokkal, a filmek főbb adataival, linkjeivel. Jó szórakozást!
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. január 19., szombat
Váli Dezső: Hó a francia-udvarban
Váli Dezső nem csak kiváló festő, de avatott fotós is. Ezt a képet a honlapján (deske.hu), a 2000. június 11-e óta vezetett blog-szekcióban (Válinews) láttam meg, s engedélyt kértem rá (mely amúgy eleve adott volt), hogy megjelentethessem itt. A precíz dokumentációból kiderül: ez az idei első "iktatott" fénykép (kódja: F/08/001), s január elsején készült. Méghozzá az erkélyre kilépve, a Margit körúton. Szép.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. január 17., csütörtök
MADI-kiállítás Párizsban
Nagyszabású kiállítás látható mától április 2-áig Párizsban, a Latin-Amerika Házban (Maison de l'Amérique latine), "Mouvement MADI International,
Buenos Aires 1946 - Paris 2008" címmel. A tárlat 67 szerző - köztük 7 magyar művész - alkotásain keresztül mutatja be a hat évtizeddel ezelőtt Argentínából indult MADI mozgalom eredményeit. A kiállítás katalógusát az egyik magyarországi résztvevő, Saxon-Szász János - az Arnolfini Archívum barátja - tervezte.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
Január 17.: a téli napi lap-forduló
Különleges nap ez a mai csütörtök (melyik nem az?). Egy évvel ezelőtt e napra virradt az a szerda reggel, amikor Dániel András barátunk elhatározta, hogy új szabályt vezet be az életébe: ettől kezdve minden nap készít egy rajzot. Legalább egyet. Motívumait egy aznap megjelent napilapból kell kiválogatnia, címet, vagy szöveget - ha szükséges - szintén ebből az újságból kell találnia hozzá. Egy rajzhoz több újságot használni nem ér, s a másik szigorú regula: éjfél után már nem nyúlhat többé a képhez; egy vonal se, semmi. Bármennyi fotó akárhány motívumát használhatja, de olyasmi nem szerepelhet a képen, ami nem a kiválasztott újságból került oda.
Nos, ma letelik egy évad, s - Andrásra hivatkozva - örömmel jelenthetem, hogy minden szabály mindvégig betartatott.
Amit fent látunk, az a legelső kép volt, s büszkeséggel tölt el, hogy (huszonkilenc másikkal egyetemben) elsőként az Arnolfini NetGaléria mutathatta be ezt a különleges projektet, a Napi lapok című virtuális tárlat keretében, a szerző bevezetőjével. Így, afféle bennfentesként, talán azt is elárulhatom, hogy a projekt tegnap véget ért: 2008. január 16-án megfestetett az utolsó lap is, amely szintén itt látható e blogbejegyzésben. Azt, hogy a többire miféle sors vár, még nem tudható. De annyi bizonyos: az akvarell tömb fogyásával mért múló idő képszilánkjai most már örökre ott maradnak e szabálytalan kompozíciókba zárva - visszakereshetően, de megfejthetetlenül.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző
2008. január 16., szerda
Zsubori Ervin: Nyugalom
Ez a fotó 1989 novemberében készült, a szigetszentmiklósi Duna-parton. Ekkor még csak névről ismertem Vértes Csabát, ám amikor két évvel később az Alkotmány utcában lévő Figyelőhöz kerültem, abba a szobában kaptam íróasztalt, ahol ő is ült. Egészen pontosan a tüneményes Dönci bácsi asztala lett az enyém, az ajtó mögött. Ő már, nyugdíjas lévén, csak hetente egyszer-kétszer járt be, s nem volt szüksége a helyre; emlékét az egyik fiókban maradt, selejtezés elől megmentett Latin-Magyar Szótár őrzi a polcomon.
Ott ült még Gömöri Bandi is, külföldi lapokat, hírügynökségi jelentéseket bújva, onnan járt ki diktálni a gépíró-szobába. Ő tavaly júniusban ment el; pár nappal azelőtt még felhívott, hogy elvesztek az e-mailjei és dokumentumai, s át tudnám-e küldeni neki a Világkép rovatban korábban megjelent publicisztikáit. Mégis, meddig visszamenőleg? - kérdeztem. Ameddig lehet. Annyi időm nincs most erre - mondtam kissé türelmetlenül, mert lapzárta volt (mire letettem a kagylót, már meg is bántam, de aztán nem volt módom bocsánatot kérni tőle; bocsánat) -, három év elég lesz? Elég. Végül öt évfolyamnyit gyűjtöttem össze, s küldtem el neki, de több írás - mindig határidőre, mindig betűre kiszámolva, pontosan - nem jelent meg abban a rovatban.
Most mintha úgy tűnne, a szóban forgó sarokszoba lakója volt még a drága Garam Józsi bácsi is, de annyi bizonyos, hogy gyakran megfordult nálunk, minimum egy kis baráti csipkelődésre Bandikával. Tőle a statisztikákat örököltem, a száraz adatsorokat szemléletessé tevő ábrák tiszteletét. Egy idő után már nem járt be, de néha felhívott; egyszer azt mondta, nyugodtan vonul vissza, mert nálam biztonságban tudja a Figyelő grafikonjait.
E sajtótörténeti szoba egykori lakói közül most Vértes Csaba is végleg elköltözött. Keveset beszélgettünk; megmutattam egy cikket, leadtam neki egy mellékletet, s megtárgyaltuk a kiegészítenivalókat, néha pedig én is velük mentem ebédelni (a szemben lévő "kis piszkosba", ahogy ő mondta, vagy a Szerb vendéglőbe, ahová előtte mindig odaszólt asztalt foglalni). Mégis, idővel valamiféle bizalmas, szeretetteljes, félszóból-értős kapcsolat jött létre közöttünk. Ezt a képet - a lendületes aláírásából szerkesztett elektrografikával együtt - valamelyik születésnapjára adtam neki. Láthatólag megérintette a hangulata: a Duna-parti stégen álló, sokat látott nádfotel, amelybe kiül az ember, s elfeledve mindent, csak nézi a hullámokból áradó nyugalmat. A Figyelő aztán elköltözött az Alkotmány utcából, Csaba pedig a szerkesztőségből. Évekkel később egyszer összefutottunk. Kint van ám a képed az asztalomon - újságolta mosolyogva, de valahogy szomorúság bújkált a hangjában.
Hát legyen kint e szék ezután itt is, fonataiban őrizve a múlt szürkülő emlékeit e szűk szobányi stégen.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Záridő FotóGaléria
2008. január 13., vasárnap
Láng Eszter stuttgarti sikere
Festő és grafikus barátunk, Láng Eszter az év fordulóján két hetet töltött a I. International Convention of Modern Arts elnevezésű stuttgarti művésztelepen, ahol megkapta a D. Fleiss and East West Artists e.V. hivatásos képzőművészek nemzetközi egyesületetének díját. A művésztelepnek a Medizinische Akademie épülete adott otthont, a zárókiállítás pedig a Nahvision Galériában volt, ahol Eszter egy performanszot is bemutatott.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
2008. január 5., szombat
Matricák 2007 katalógus
A napokban elkészült a Matricák 2007 Kisméretű Elektrografikák Nemzetközi Kiállításai című katalógus. A kötet a Magyar Elektrográfiai Társaság által immár negyedik alkalommal kiírt pályázat nyomán a Duna Galériában, a Képíró Galériában, a FISE Galériában, illetve a Magyar Műhely Galériában bemutatott munkák teljes dokumentációját tartalmazza, s valamennyi résztvevőtől közöl egy-egy képet is. A Kassák Lajos emléke előtt tisztelgő szekciót - amelyből egyébiránt december végéig a fővárosi Bem Mozi előterében is látható volt egy válogatás - a Spanyolnátha téli száma mutatta be.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló
John A. Hiigli kiállítása New Yorkban
Aki New Yorkban jár mostanában, az feltétlen ugorjon be az Amsterdam Whitney Gallerybe (511 West 25th Street Chelsea, New York), ahol január végéig John A. Hiigli festményeivel is találkozhat, Ode to Malevich című képe pedig az Artnet kínálatában szerepel. John amellett, hogy remek festő, a gyermekek alkotásaira koncentráló New York-i Jardin Galerie alapítója és vezetője, egyúttal a galéria magyarországi "képviseletének" számító Arnolfini Archívum barátja. Honlapján a teljes életműve áttekinthető; képeiből nemrégiben az Arnolfini NetGaléria is bemutatott egy válogatást, Transfiguration paintings, 1980-2005. címmel.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Ajánló, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző
2008. január 3., csütörtök
Vargha János: Nem nagy szám
Ez a kép néhány nappal ezelőtt, 2007. december 30-án készült Budapest VII. kerületében, a Csányi utcában. Készítője Vargha János profi fotográfus, az Arnolfini Archívum barátja, az Arnolfini Fesztiválok állandó résztvevője és csoportkép-exponálója. Az Arnolfini NetGalériában Nyóckert címmel jelent meg fotósorozata, amely eredetileg az Arnolfini Galéria tárlata volt, a Kert fesztivál egyik programjaként. Honlapja, a www.danube.org két évvel ezelőtt indult, s abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egy speciális összejövetel keretében én nyithattam meg virtuális kapuit.
Szerző:
Zsubori Ervin
0
komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Arnolfini Fesztivál, Arnolfini NetGaléria, Múltidéző, Záridő FotóGaléria
2008. január 1., kedd
Horváth Lajos: Szilveszteri fényforrások
A névazonosság nem véletlen: a szerző Ira papája, akit az Arnolfini Archívum régi barátai, pártfogói és hívei között üdvözölhetünk. A kép történetéhez tartozik még, hogy az idei szilveszteri mulatságon azzal a digitális fényképezőgéppel készítette, amelyet pár hete tőlünk kapott születésnapjára; de nem ettől jó...
Szerző:
Zsubori Ervin
1 komment eddig; szólj hozzá!
Katalógus: Horváth Lajos, Záridő FotóGaléria