Közös fellépés

A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium – igen, az, a BKG – 2012. június elsején diáknapot tartott (ezen Barnabás a Hentesekkel begyűjtött egy bronzot fociban; minimum öt góllal), amelynek zárásaként művészeti estre is hivatalosak voltunk. A Miénk itt a tér! című rendezvényből családunk alaposan kivette a részét. Eszter számos produkcióban dobolt – mások mellett a Kispál-gitáros Lecsót is kísérte –, de a legfinomabb szereplése a Formáció nevű triójával volt. A Nagy Zsuzsi (ének, fuvola), Kiss Dávid (gitár), Zsubori Eszter (zongora, ütőhangszerek, ének) összetételű zenekar ezúttal a Kis kece lányom ihletett jazzfeldolgozását adta elő.

Barnabás önállóan állt ki a reflektorfénybe, s a Monti-csárdás testre szabott klarinétváltozatával aratott zajos sikert.

Ira a tanárokkal és szülőkkel kibővült énekkar soraiban vállalt szerepet, amely a Miénk itt a tér!, illetve a Nem adom fel! című aktuális LGT-örökzöldekkel örvendeztetve meg a népes publikumot, Nemes Nagy Anita szokásosan mély átéléssel abszolvált vezénylésétől igazgatva.


Jómagam végig videóztam – ez is szép feladat –, ám az itt látható felvételek nem az én kazettámról valók, hanem javarészt az Összefogás a Batthyány Kázmér Gimnáziumért! mozgalom honlapjáról, ahol a többi produkció is megtekinthet.

Zsubori Ervin: Novemberi triptichon

November első napján, a verőfényes őszben, Irával sétáltunk egyet a közeli erdőben.

Cauli lapjai

Különlegesen értékes mail-art küldeményt kaptam ma Torma Cauli László barátunktól. Több okból is különleges e lap. Egyfelől, az előlapja egy eredeti ragasztott kollázs, méghozzá annak a 13 darabos sorozatnak a 8. eleme, amelyet Laci a 13. Arnolfini (Föld) Fesztivál hivatalos "versenyfilmjéhez", a Kontinentális etűdök című sorozat Ázsia blokkjaként készített.

A hátlapnak hosszabb a története. Annak elemei egy mail-art kiállításhoz kötődnek, amely 2011. június 18-án nyílt a budapesti Bélyegmúzeumban, a francia Michel Bohbot gyűjteményéből. S amelyről volt szerencsén a Susannicon bolygóközi kultúrdokkon részletes, fotókkal dúsított riportban beszámolni. Az est felkért szakértője Torma Cauli volt, akinek ihletett felvezetőjét – szintén fotókkal kísérve – ugyanezen blogban lehet elolvasni.

A megnyitó napján a 72. Postahivatal árusítással egybekötött alkalmi és elsőnapi bélyegzést tett lehetővé a gyűjtők és érdeklődők számára. Nos, Laci, amint az blogján is olvasható, több előre elkészített küldemény esetében élt is e lehetőséggel, sőt kölcsönkérte a Bélyegmúzeum aznapra beállított bélyegzőjét is. Mindezek nyomai – egy valódi és egy művészbélyeg, továbbá Cauli „hivatalos” pecsétjei, s a pestszentlőrinci postahivatal június 22-i stemplije mellett – mind láthatók a kapott lapon. Talán ezen különleges pecsétkollekciónak is köszönhető, hogy a kollázsos küldemény teljesen sérülésmentesen, hibátlan állapotban landolt ma a postaládánkban.
A történethez hozzátartozik, hogy Laci e nevezetes napon ünnepelte 63. születésnapját (így most már bízvást nevezhetjük érett mail-artistának), amely alkalomból több szakmai küldemény is befutott a címére, például Lakner Zsuzsától is.

Az Arnolfini Archívum nevében két küldeményt juttatunk célba, méghozzá személyesen, a szóban forgó megnyitón. Az egyiket Ira állította össze, s 6+3 süteményt tartalmazott (cseresznyés, illetve csokoládés karakterrel), s reprodukcióját itt közöljük.
A másikat, egy minimalista boríték+lap kombinációt, jómagam jegyeztem. A borítékon elhelyezett pecsételős kompozíció címe: 63 nyomtatvány Torma Caulinak.
A borítékba rejtett lap pedig a 6+3 nyomtatvány Torma Caulinak címet kapta.



Szintén e nevezetes alkalomnak állított emléket az itt láthat képen megörökített pszeudo-performansz, amely a dél-amerikai kontinenst bemutató múzeumszekcióban épp brazil bélyegeket tartalmazó 63-as fach bemozgatásában öltött testet. Ez úton is: boldog születésnapot, Laci!

Elindult az Arnolfini Land Art Project

Új területre merészkedünk: 2011. április 3-án elindult az Arnolfini Land Art Project nevű honlapunk, amely az Arnolfini Archívum land art munkáit, illetve az alkotócsoporthoz így vagy úgy kötődő szerzők idevágó projektjeit villantja fel. Jelenleg három csoportba sorolt alkotások láthatók itt. A Classic kategóriában a hagyományos értelemben vett land art alkotások kapnak helyet, egyelőre főként kis kiterjedésű, gesztusjellegű művek. A Ready made szekcióba olyan projekteket sorolunk, ahol a land artot a szerző mintegy készen kapta, csak észre kellett vennie. Ez egyaránt lehet olyan, amikor például a természet szeszélye produkálja a munkát, illetve amikor egy ismeretlen szerző – véletlenül vagy tudatosan – létrehozott alkotásával találkozunk, s azt érdemesnek látjuk a dokumentálásra. A Virtual csoportban jellemzően eredeti fotók utólagos manipulálásával megszülető land artok bukkannak fel. A kategóriarendszer később változhat, illetve bővülhet.
A honlap szikár szövegezésű. Az egyes munkák alapadatait angolul adjuk meg, de például a címek magyarul is olvashatóak. Törekszünk a létrehozás folyamatának, illetve a kész alkotások utóéletének bemutatására is. A projektek a felkerülés sorrendjében egységes lajstromszámot kapnak, s így egyértelműen beazonosíthatóak, illetve a Register menüpont alatt nyomon követhetőek.
Az induláskor az oldalon az Arnolfini Archívum „ART” szériája dominál; ennek keretében e hárombetűs szó jelenik meg különböző módon kiírva különféle felületeken a szabadban. Az alapkoncepció közös ötlet, azt viszont, hogy az ART betűsort jelenítsük meg, Ira javasolta.

Az első 20 év

Éppen 7305 nap - úgy is mondhatnánk: 20 év - telt el azóta, hogy 1990. október 3-án, a német egyesítés napján, Irával összekötöttük a sorsunkat. És ez most már így is marad.

Kockázott kókusz

Hagyományosan Eszti nénje kiváltsága volt a Kókusz kocka elkészítése; nála az egyik titok abban rejlik, hogy hígabbra hagyja a csokikrémet, amely így jól átáztatja a piskótát, omlóssá varázsolva a cuccot. Ira méltó módon viszi tovább a hagyományt, megspékelve az egészet - a szolid rum és a bőven mért kókusz mellett - még egy apró trükkel, amit sógorasszonyától lesett el: mézet is kever a tésztába! Hát nem édes?!

Gombás pizza - a megunhatatlan

Barnabás kedvence. Ezúttal kör alakban készült (na jó: korong - szokott szögletesben is), s egy újítást is tartalmazott: a gyönyörűen megkelt tésztát Ira egy kicsit magában megsütötte, majd - jól megrakva ezzel-azzal - félretette, s csak a vendégek érkezése után utalta vissza a sütőbe. Előttem felrémlett a kiszáradás veszélyének réme, de nem lett igazam - a végeredmény olyan meggyőző volt, hogy néhány perc alatt nyomtalanul eltűnt.

Téli sajttűkanyar

A császármorzsa kiváltotta pozitív nemzetközi visszhangokon is felbuzdulva, ezennel elindítjuk (folytatjuk) az Arnolfini Archívum főzőszekcióját dokumentáló sorozatunkat. Az Arnolfinomságok címszó alá rendezett bejegyzések alapesetben Ira gasztronómiai alkotásaira reflektálnak, részben az én hevenyészett, általában azon melegében - s így néha párásodó objektívvel - készülő fotóim segítségével, részben egy-két mondatos, szubjektív kommentárjaimmal (az ebből eredő szakmai bakikat utólag javítjuk). Itt látható darabunk a család egyik új kedvence, ha jól emlékszem immár negyedszer került terítékre. Hozzánk, baráti közvetítéssel, Stahl-receptként jutott el, Sajttű néven. Fődarabjai: sajt, sonka, gomba, kifli, hurkapálca, palacsintatészta. Könnyű és finom; melegen ajánlott.

Császármorzsa-premier

Ma Császármorzsa volt itthon az ebéd. Ira alkotta tegnap este, a "saját levében" idevágó, történelembe áztatott bejegyzése alapján. Nekem csak a fényképezés és a fogyasztás maradt. Mit mondjak, egészen kiváló lett! Valószínűleg pont olyan, ahogyan az a nagy blogban meg van írva...