2009. október 30., péntek

A lábsimogatóktól a zsippzsuppolókig

Az idén augusztus végéig 64 ezer gyermek született Magyarországon. A legkisebb közülük 9 hetes – igen, ezt az elején még hetekben számoljuk –, a legidősebb 10 hónapos: szinte már óriás! Ehhez jön még 99 ezer bébi az elmúlt esztendőből; bizony, köztük már olyan is akad, akinek mindjárt két gyertyát kell szúrni a csokitortájába, azaz nagy culának számít, mások épp a napokban jutnak el először elengedett kézzel a nagy zöld hokedlitől a tévénéző fotelban tévénéző apukáig. Ne feledkezzünk meg azonban arról a 97 ezer kissrácról sem, akik 2007-ben látták meg a napvilágot, s azóta is csak mennek, magyaráznak, bukfenceznek, mindentösszekennek megállás nélkül.
Akárhogy számolom, ez 260 ezer csemete. Ha ebből levonom a kettes és hármas ikreket, továbbá azokat, akik annyira népszerűnek bizonyultak, hogy a lehető legrövidebb időn belül kiköveteltek maguk mellé egy kistestvért is, akkor sem járunk sokkal 222 ezer alatt. Magyarán, minimum ennyi családnak lehet égető szüksége rövid időn belül, ha nem azonnal, Godina Mónika Lóg a lába, lóga című mondókás-könyvére. A marketingben ezt hívják célcsoportnak. És akkor még nem is beszéltünk a bölcsődei dadusokról és az óvónőkről. Ha csak a felük megveszi, már az is 111 ezer eladott példány! No, az lenne ám csak a szép! Azért a zeneiparban már több mint 7-szeres platinalemez jár!
De hát miért is ne vennék meg? A gyógytornászként, jövendő gyógypedagógusként és gyakorló anyukaként egyaránt munkálkodó szerző olyan mondókákat és ölbeli játékokat gyűjtött tematikus csokrokba, amelyek szinte minden korban, napszakban és élethelyzetben kapóra jöhetnek a kisgyermekek körül bábáskodóknak. Vannak ezek között ébresztgetők és öltöztetők, lábsimogatók és ujjnyitogatók, főzőcskézők és etetgetők, zsippzsuppolók és höcögtetők, mendegélők és csüccsenők, fürdetgetők és altatók. És nem csak ám maguk a versek, de gyakran az egyes sorokhoz, versszakokhoz párosítható mozdulatok, gesztusok, játékok, rituálék leírása is megtalálható a most elkészült könyvben. Mindez Jordán Katica vidám és szemléletes illusztrációival, a soproni Artemisz Kiadó gondos gondozásában, s akkora szeretettel tálalva, hogy az csuda. Az olvasónak nincs is semmi dóga, csak kikeresni az épp esedékes mondókát, majd annak ritmusára jól meggyömöszkölni, vagy éppenséggel álomba ringatni a neki rendelt aprószentet.

Godina Mónika: Lóg a lába, lóga – mondókák és ölbeli játékok kicsiknek * Artemisz Kiadó, 2009 * 111 oldal * Ára 2000 forint (a kiadó honlapján 15 százalékos kedvezménnyel rendelhető)

2009. október 5., hétfő

Radnóti 100

Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából elektrografikai kiállítás nyílik 2009. október 7-én, szerdán 17 órakor a XI. kerületi Albertfalvi Közösségi Házban (1116 Budapest, Gyékényes u. 45-47.). A címében – „Ki géppel száll fölébe…” – a híres Radnóti-sort parafrazáló tárlatot a Magyar Elektrográfiai Társaság szervezte, s Hernádi Paula alelnök nyitja meg. A tagokon kívül több meghívott alkotó – köztük Láng Eszter és jómagam – munkája is helyet kapott az október 27-éig látható anyagban.

Eszter és Barnabás a futópályán

Budapestre beszökött az ősz – pontosabban befutott, méghozzá a gyerekeinkkel együtt. Eszter immár törzsgárdistaként, Barnabás pedig második alkalommal indult a Batthyány Kázmér Gimnázium csapatának tagjaként valamely fővárosi futóversenyen. A 24. Spar Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált verőfényes időben, 2009. október 4-én rendezték meg, ahol a gimi ezúttal 9 fős mezőnnyel képviseltette magát. Eredetileg mindkét indulónk a 3,5 kilométeres Maratonkára jelentkezett, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy a 7,2 kilométeres Minimaratonra regisztráló Dornbach Ádám is inkább a rövidebb távon tenné próbára magát, így rajtszámot cserélt a közben már hosszabb távra vágyó Barnabással. Eszter magabiztosan és könnyedén teljesítette az általa választott távot; helyezéséről nincsenek információk. Nem így Barnabáséról, az ő mezőnyükben ugyanis már a cipőkön rögzített csipek segítségével hivatalos időmérés is történt, így a verseny honlapján közzétehették a részletes eredménylistát. Ez alapján büszkén jelenthetem, hogy a 8656-os rajtszámmal induló Barnabás - minden különösebb felkészülés nélkül, s alighanem életében először futva ilyen hosszú távot -, tartva a tempót a rutinosnak számító csapattárssal, Pintér Tamással, 37 perc 28 másodperc alatt teljesítette a távot!Viszonyításképpen: a Minimaratonon összesen – felnőttek és gyerekek, férfiak és nők együtt - 1439-en értek célba, s közülük 873-an Barnabásnál gyengébb időt tudtak felmutatni. A férfiak 773 résztvevős mezőnyében ez a 413. helyre volt elég (a győztes 25 percet produkált, míg az utolsó helyezett 65 percet), s 513 női versenyző idejénél is jobbnak számít. Szép volt, srácok!