Találkozás (1)
József
Attilával
a Dunánál
költészet napján
konok fejed
galambok
pihenője
görbült hátad
sötét hóesés
kifűzött cipőd
minden
szabadságod
kifűzött cipőnk
emlékedre üt
némán pillantasz fel
ifjúságod örök
– vasba merevült –
és körbejárható
és melléülhető
és megsiratható
csak kalapod tiéd
szorítod mint verset
ledobott kabátod redői
esővizet gyűjtenek
halk virágainknak
Találkozás (2)
József
Attilával
a Dunánál
egy téli
délután
nézlek: ülsz immáron tiéd a jelen
s csönded hallgatva elgondolkozom
nem fázol itt e holttesttelen sírban?
e fémvázba zárt lélek-grádicson?
lelógó karod felgyűrt ingeujja
és födetlen hatalmas homlokod
kiált ellent a fagyravált időknek
de a hajnal halott-fehérbe von
téged is lásd a jeges hullámokon
sehol egy dinnyehéj s virág is alig
terem már a tél-kor héttornya mögött
csak karók nyílnak inkább s a polcokon
hol egyre nő a múlt közös dolgaink
rendezetlen állnak napjaink között
(1984-85)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése