2010. április 8., csütörtök

Emma pályára lépett

Emmának hivatalosan múlt pénteken kellett volna játékra jelentkeznie, nem utolsósorban azért, hogy így fénypontjául szolgálhasson nagypapája, Szigeti Tamás heti naplójának, az Arnolfini KépíróKör felületén. Emma azonban - nagyon helyesen - fittyet hányt a blogszempontokra, s szépen elkuckózott még néhány napig ama biztonságot nyújtó pocakban. Ha már úgy is csúszott, roppan figyelmesen átszunyókálta a keddet, hogy papája nyugodtan végignézhesse Messi négy álomgólját (már amennyire ezt nyugodtan végig lehetett nézni), amelyeket az Arsenal hálójában helyezett el. Szerdán azonban már kevésbé volt tekintettel a MU-Bayern összecsapás izgalmaira - főként, miután eljutott hozzá a hír, hogy a Manchester 3:0-ra vezet, s ezzel látszólag eldőlt a továbbjutás -, s bizony megindult a szép zöld földi gyep felé. E kalandos úton immár Robben gólja sem tudta meghátrálásra kényszeríteni (amely pedig a bajorokat a negyedik mennyországba repítette), s nem sokkal éjfél után, de már csütörtökön, azaz ma, ő is pályára lépett a Földlakók színeiben. S amint az a méltán büszke nagypapa - egy órával e jeles esemény után készült - helyszíni felvételén is jól látható, egyelőre tulajdonképpen elégedett a játék képével, s bár még mintha keresné a helyét a mezőnyben, azt már most nyilvánvaló: édesanyjával jó megértik majd egymást a pályán. Emma, üdv a csapatban!

3 megjegyzés:

Planet Susannia írta...

Ismeretlenül is átizgultuk a hetet innen a távolból és nagyon vártuk a hét dramaturgiai csúcspontját, ezért nagyon köszönjük a naplóvezetőknek, hogy nem tartották tiktokban a végkifejlettet sem. Minden jót kívánunk a kis földlakónak és egész családjának!
Zsuzsa és Tomi

Torma Cauli írta...

Csodálatos! Éppen szólni akartam, hogy azárt csak kapunk értesítést. Puszilunk Emma!

"saját levében" írta...

Én is vártam már a hírt, gratulálok! De azért mondjátok meg Emmának, hogy dramaturgiailag úgy lett volna szép ha a naplóhéten születik! Na, majd legközelebb!