2007. december 2., vasárnap

Blogstart

Valahogy megérett az idő erre a blogra. Tizennégy éve már, hogy Horváth Irával megalakítottuk családi alkotócsoportunkat, s három és fél esztendeje annak is, hogy 2004. május elsején, az uniós csatlakozás éjszakáján, elstartolt az Arnolfini Archívum honlapja. Amely mára, remélem nem túlzás állítani, szépen kinőtte magát: működik, bővül, él. Talán már csak egy blog hiányzott hozzá: ez itt.
Az ArnolfiniBlog szerepe, feladata még nem tisztult le teljesen. De valószínűleg nincs is értelme megpróbálni végiggondolni, mi mindenre lehet majd jó, s alighanem lehetetlen is lenne. Néhány funkció azért már körvonalazódik.
Mindenekelőtt ez a felület venné át a honlap Hírek szekciójának szerepét (amely már eddig is lényegében blogformában működött, annak előnyei nélkül), a korábbihoz képest élőbben, színesebben, rendszeresebben. Egy további lehetőség egy sajátos vendégkönyv-szerep: az Arnolfini-honlapon ezután nyíló kiállításokról mostantól itt számolnánk be, s a jövőben az adott tárlathoz (vagy egyéb honlapfejleményhez) tartozó Vendégkönyv linkje az érintett bejegyzéshez vezetne, ahol hozzászólásként lehetne "beírni" a könyvbe. S ugyanezt visszafelé is kiterjesztenénk; felidézve egy-egy korábbi tárlatot - esetleg egy-két emlékkel, történettel fűszerezve -, az adott kiállításhoz megszületne egy blogbejegyzés is, amely a továbbiakban Vendégkönyvként is szolgálhatna. A személyes, családi élmények is nyomot hagyhatnának a blogban, mint ahogy alkalomadtán egy-egy frissen készült fotó, vagy más alkotás is helyet kaphatna itt. Az eligazodást címkék segítenék.
Mint jeleztem, mindez még meglehetősen bizonytalan, mint ahogyan a blog formája, szerkezete, designja, színvilága is (amelyek így még többször is módosulhatnak), de talán a legjobban a gyakorlat ad módot a finomhangolásra. Vágjunk hát bele.

Zsubori Ervin, Arnolfini Archívum
Kelt 2007. december másodikának éjjelén,
Advent első vasárnapján

1 megjegyzés:

Hermann Irén írta...

nézem ezt a párost, négyest, ahogy az életből minden hozzáférhetőt magukba akarnak szívni, ahogy élnek, szeretnek, szórakoznak, tanulnak, újítanak, hobbijaiknak élnek, miközben nem mellesleg dolgoznak, s arról, akit én ez ügyben közelebbről ismerek ebből a csapatból, mondhatom, azt sem hétköznapi módon teszi. mindezt úgy viszik, mintha természetese lenne, hogy egy nap 24 helyett 48 órából áll. a remélhetőleg családi bloggá váló új kezdeményezésükön keresztül most mi átlagemberek is megtudhatjuk, hogy kell ezt csinálni. gratulálunk!