Robitz Anikó városképei az A.P.A. Galériában

"Aki fényképezőgépet vesz a kezébe, és eljut odáig, hogy levegye az objektívsapkát, azonnal választás elé kerül. Így vagy úgy, de színt kell vallania: fekete-fehér, igen-nem. Egészen pontosan világ-nézeti kérdésről van szó. Arról, hogy miként nézzünk a világra, ha a szemünk és a világ közé egy fotómasina ékelődik.
Két fő megközelítés lehetséges. Az egyik a fényképet arra használja, hogy megmutasson valamit a világból. A másik a világot használja arra, hogy fényképet hozhasson létre. Az egyik azt bizonyítja, hogy akkor és ott valami létezett. A másik arról szól, hogy valami addig és úgy nem létezett, de most már létezik. Bizonyságtevés kontra teremtés. A végeredmény egy-egy fotó esetében látszólag ugyanaz is lehet, de a megközelítés gyökeresen különbözik. Robitz Anikó ezúttal ez utóbbi utat választotta.
Városokat látunk. Városképeket. Ugyanazt látjuk, amit bárki más is láthat; nincs trükk, nincs manipuláció. Mégis, közben pontosan tudjuk, hogy ugyanezt nem láthatta senki. Mert vagy nem ezt látta, vagy nem csak ezt, vagy nem tudta, hogy ezt látja. Az a városdarab, amely egy-egy ilyen képen megjelenik, valójában azonos a képpel. Az a részlet, amelyet Robitz Anikó kiválasztott és lefényképezett - úgy és onnan -, attól fogva létezik, hogy lenyomta az exponáló gombot. Akkortól viszont olyan, mintha mindig is létezett volna. Elidegeníthetetlen részévé válik a városnak, amelyből vétetett, s amely ezután akár már nyugodt szívvel le is mondhatna róla: az eredetiről, amely talán csak ott, akkor, egyetlen 1/125 másodpercre volt meg. Mert utána odébbállt a fény, magába fordult az árnyék, átért az úttesten a járókelő, vagy épp elült a tengeri szél.
Képek, amelyek bárhol, bármikor készülhettek volna, de nagyon is ott és akkor készültek. És amelyeket bárki elkészíthetett volna, de amelyeket mégsem készíthetett el senki más."
--------------------------
A fenti bevezetőt 2007 augusztusában írtam Robitz Anikó városképei elé, amelyekből az Arnolfini NetGaléria No27-es kiállításaként mutattunk be egy lenyűgöző szériát. Anikónak a minap az A.P.A. Galériában (1085 Budapest, Horánszky u. 5.) nyílt fotókiállítása, amely délutánonként 2010. április 8-ig biztosan megtekinthető, de talán még egy héttel tovább is. Ezt a tárlatot - amelyet Szombathy Bálint nyitott meg - sajnos még nem láttam. Ám az e bejegyzésben szereplő, s a kiállításon is megszemlélhető két fotóból - mindkettő 2009-ben készült Berlinben -, illetve az ÉS e heti, 12. számában olvasható drMáriás-kritikából kiindulva bizton állíthatom: az idézett bevezető a most nyílt bemutatóhoz is készülhetett volna. Hiába, aki egyszer rátalált az útra, annak már csak sétálgatnia kell rajta tovább, városról városra. És a megfelelő pillanatban levenni az objektívsapkát...