Robitz Anikó városképei az A.P.A. Galériában

"Aki fényképezőgépet vesz a kezébe, és eljut odáig, hogy levegye az objektívsapkát, azonnal választás elé kerül. Így vagy úgy, de színt kell vallania: fekete-fehér, igen-nem. Egészen pontosan világ-nézeti kérdésről van szó. Arról, hogy miként nézzünk a világra, ha a szemünk és a világ közé egy fotómasina ékelődik.
Két fő megközelítés lehetséges. Az egyik a fényképet arra használja, hogy megmutasson valamit a világból. A másik a világot használja arra, hogy fényképet hozhasson létre. Az egyik azt bizonyítja, hogy akkor és ott valami létezett. A másik arról szól, hogy valami addig és úgy nem létezett, de most már létezik. Bizonyságtevés kontra teremtés. A végeredmény egy-egy fotó esetében látszólag ugyanaz is lehet, de a megközelítés gyökeresen különbözik. Robitz Anikó ezúttal ez utóbbi utat választotta.
Városokat látunk. Városképeket. Ugyanazt látjuk, amit bárki más is láthat; nincs trükk, nincs manipuláció. Mégis, közben pontosan tudjuk, hogy ugyanezt nem láthatta senki. Mert vagy nem ezt látta, vagy nem csak ezt, vagy nem tudta, hogy ezt látja. Az a városdarab, amely egy-egy ilyen képen megjelenik, valójában azonos a képpel. Az a részlet, amelyet Robitz Anikó kiválasztott és lefényképezett - úgy és onnan -, attól fogva létezik, hogy lenyomta az exponáló gombot. Akkortól viszont olyan, mintha mindig is létezett volna. Elidegeníthetetlen részévé válik a városnak, amelyből vétetett, s amely ezután akár már nyugodt szívvel le is mondhatna róla: az eredetiről, amely talán csak ott, akkor, egyetlen 1/125 másodpercre volt meg. Mert utána odébbállt a fény, magába fordult az árnyék, átért az úttesten a járókelő, vagy épp elült a tengeri szél.
Képek, amelyek bárhol, bármikor készülhettek volna, de nagyon is ott és akkor készültek. És amelyeket bárki elkészíthetett volna, de amelyeket mégsem készíthetett el senki más."
--------------------------
A fenti bevezetőt 2007 augusztusában írtam Robitz Anikó városképei elé, amelyekből az Arnolfini NetGaléria No27-es kiállításaként mutattunk be egy lenyűgöző szériát. Anikónak a minap az A.P.A. Galériában (1085 Budapest, Horánszky u. 5.) nyílt fotókiállítása, amely délutánonként 2010. április 8-ig biztosan megtekinthető, de talán még egy héttel tovább is. Ezt a tárlatot - amelyet Szombathy Bálint nyitott meg - sajnos még nem láttam. Ám az e bejegyzésben szereplő, s a kiállításon is megszemlélhető két fotóból - mindkettő 2009-ben készült Berlinben -, illetve az ÉS e heti, 12. számában olvasható drMáriás-kritikából kiindulva bizton állíthatom: az idézett bevezető a most nyílt bemutatóhoz is készülhetett volna. Hiába, aki egyszer rátalált az útra, annak már csak sétálgatnia kell rajta tovább, városról városra. És a megfelelő pillanatban levenni az objektívsapkát...

Elindult az Arnolfini KépíróKör

Az eddigi egyik legszebb projektünk indult el a tavasz első napján, 2010. március elsején. Formája blog, címe Arnolfini KépíróKör, tartalma: az Arnolfini Archívum képesített közösségi naplóprojektje. A koncepció szerint e digitális naplót minden héten más-más barátunk, ismerősünk, alkotótársunk tölti meg tartalommal. A felkért szerzők az előre egyeztetett periódusban a hét minden napján három aznap készült fotójukat küldik el e-mailben, kiegészítve némi szöveggel, amelyek azután lehetőleg még aznap felkerülnek a blogba. Jelenleg a negyedik hétnél járunk. Május végéig már betelt a naptár, aztán majd meglátjuk. T’art, ameddig tart.

Labirintusok után sziluettek

Megvan az már több mint három hete is, amikor Szigeti Tamás itt látható lásztminit küldeményével lezárult az Arnolfini Mini[e]MailArt 9. fordulója, a Labirintusok. Ismét megdőlt a csúcs, 78 szerző küldött munkát. Az új széria, a Sziluettek, március elsején startolt el; ezúttal jómagam töltöttem fel az első, balra látható képet. De sokan mások is gyorsan reagáltak, így a tavaszi periódus szűk egyharmadánál már 42 alkotásnál tartunk.

Zsubori Ervin: Őszi termés

A digitális kollázs a finn Collage Obsession blog 9. felhívására készült.

Finn felhívás kollázskeringőre

Két finn művész, a jelenleg Londonban dolgozó Elegia és az állítólag Los Angelesben szörföző Itkupilli az idén januárban közös blogot indított, Collage Obsession néven, amely tulajdonképpen egy bárki számára nyitott kollázsprojektet takar. Az ötlet – amelyről Lakner Zsuzsa remek kollázsműhelyéből szereztem tudomást – lehengerlően egyszerű: minden hétfőn választanak egy tematikát, s nagy méretben feltöltenek egy ahhoz illeszkedő képet, némi szöveggel kiegészítve. A jellemzően régi festményt, patinás fotót bárki letöltheti, s a felhasználásával készíthet egy kollázst – akár valódi, ragasztásos technikával, akár digitálisan. A kész művet ezután az alkotó publikálja saját blogjában vagy honlapján, majd a Collage Obsession megfelelő bejegyzésének kommentjeként elhelyez egy linket, amely a kollázshoz vezet. A projekt jelenleg a 9. „kihívásnál” tart (de a korábbiak is élnek), s immár én sem tudtam neki ellenállni. A most felkínált festmény Francis Millet Őszi idill című 1892-es alkotása, a tematikát pedig a Fruitful (termékeny, gyümölcsöző) szóval határozták meg. Jómagam, amint az a következő bejegyzésben látszik, apró gesztussal a téma kissé kifordított őszi vetületét, a levélhullást ragadtam meg.

Új kollázsblog Susanniából

Leben und kleben – azaz élni és ragasztani; Lakner Zsuzsa barátunk ezzel az életprogram-adó címmel indította el nemrégiben új, megszokottan zseniális kollázsblogját. E műhelyben nem csupán a karakteresen Susanniás végeredményekben gyönyörködhetünk, de bepillanthatunk egy képszabóság (Die Bildschneiderei) munkás, és amúgy a nyilvánosság elől általában elzárt hétköznapjaiba is.

Zsubori Ervin: Térzene

A felvétel a 2010. március 15-i ünnepségen készült, a szigetszentmiklósi városháza előtt.

Március 15.

A március 15-i városi ünnepségen, immár hagyományosan, az Ádám Jenő Zeneiskola Fúvószenekara adta a zenét, Szentesi István Emil vezényletével. Eszter a doboknál, Barnabás a klarinét-szekcióban vette ki a részét a műsorból.

Zsubori Eszter: Idézetek a 12 pontból 2.

A sajtos

Az úgynevezett "Eszti sajtos" receptje egy sajtcédulán maradt fenn a családi archívumban. Az öt tételből álló hozzávalókat Ida Mama anno egy telefonregiszteres könyvecskéből kitépett lap hátuljára firkantotta föl, inkább csak emlékeztetőül. Erre utal az a tény is, hogy a sajt nem bukkan fel a listában... E cetli, megerősítve természetesen a szájhagyomány útján átörökített tapasztalatokkal, mégis garantálja a kiváló minőséget. Amely nem utolsósorban a mívesen meggyúrt és gusztusos tömbökké formált tésztában keresendő; ezt egy éjszakán át pihentetni kell. A végeredményre - amelyre ezúttal én mondtam ki a végső szót: no, ez kész - cserébe akár két hétig is rájárhatunk. Sörkorcsolyás mezőnyben verhetetlen. S Papának is az egyik kedvence volt.

Horváth Lajos (1937-2010): Elmúlás

A kép Bugacon készült, 2008 februárjában.

Alkalmi ajánlat

Géczi János Debrecenben

A Könyv Utóélete címmel 2010. március 11-én este 6 órakor Géczi János nemrég megjelent munkáját, a Nyom (Veszprém-esszé) című kötetet mutatják be a Debreceni Egyetem Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karának Aula Galériájában (4028 Debrecen, Kassai út 26.). A könyvről a szerzővel az est kurátora, Láng Eszter beszélget. Egyúttal egy kiállítás is nyílik Géczi János hasított plakátjaiból; e tárlatot Fátyol Zoltán képzőművész nyitja meg, s március 30-áig lesz látogatható.

Kockázott kókusz

Hagyományosan Eszti nénje kiváltsága volt a Kókusz kocka elkészítése; nála az egyik titok abban rejlik, hogy hígabbra hagyja a csokikrémet, amely így jól átáztatja a piskótát, omlóssá varázsolva a cuccot. Ira méltó módon viszi tovább a hagyományt, megspékelve az egészet - a szolid rum és a bőven mért kókusz mellett - még egy apró trükkel, amit sógorasszonyától lesett el: mézet is kever a tésztába! Hát nem édes?!

Gombás pizza - a megunhatatlan

Barnabás kedvence. Ezúttal kör alakban készült (na jó: korong - szokott szögletesben is), s egy újítást is tartalmazott: a gyönyörűen megkelt tésztát Ira egy kicsit magában megsütötte, majd - jól megrakva ezzel-azzal - félretette, s csak a vendégek érkezése után utalta vissza a sütőbe. Előttem felrémlett a kiszáradás veszélyének réme, de nem lett igazam - a végeredmény olyan meggyőző volt, hogy néhány perc alatt nyomtalanul eltűnt.

Téli sajttűkanyar

A császármorzsa kiváltotta pozitív nemzetközi visszhangokon is felbuzdulva, ezennel elindítjuk (folytatjuk) az Arnolfini Archívum főzőszekcióját dokumentáló sorozatunkat. Az Arnolfinomságok címszó alá rendezett bejegyzések alapesetben Ira gasztronómiai alkotásaira reflektálnak, részben az én hevenyészett, általában azon melegében - s így néha párásodó objektívvel - készülő fotóim segítségével, részben egy-két mondatos, szubjektív kommentárjaimmal (az ebből eredő szakmai bakikat utólag javítjuk). Itt látható darabunk a család egyik új kedvence, ha jól emlékszem immár negyedszer került terítékre. Hozzánk, baráti közvetítéssel, Stahl-receptként jutott el, Sajttű néven. Fődarabjai: sajt, sonka, gomba, kifli, hurkapálca, palacsintatészta. Könnyű és finom; melegen ajánlott.

Túl a félszáz országon a MailStamp Collection

Egy annak idején Marokkóban feladott levél itt látható darabkájával túllépte a félszázat az Arnolfini MailStamp Collection feldolgozott példányai által érintett országok száma. A prezentáció 319-nél tart, s a vendégkönyvben immár az eredeti belga gyűjtő bejegyzése is megtalálható.

Fajó János kiállítása Győrben

Feketén fehéren címmel nyílik kiállítása Fajó Jánosnak 2010. február 19-én, 17 órakor Győrben, az MTA-MADI Galériában (Győr, Liszt Ferenc utca 10.). A kiállítás kurátora Dárdai Zsuzsa, rendezője Saxon-Szász János. A megnyitó egyben a festő Rögeszméim, eszméim rögei – Hagyományról, kompetenciáról című könyvének bemutatója is. A kötetről – amely a minap jelent meg a Vince Kiadó gondozásában – Ránki Júlia beszélget majd a szerzővel. A tárlat április 15-éig látogatható.

Császármorzsa-premier

Ma Császármorzsa volt itthon az ebéd. Ira alkotta tegnap este, a "saját levében" idevágó, történelembe áztatott bejegyzése alapján. Nekem csak a fényképezés és a fogyasztás maradt. Mit mondjak, egészen kiváló lett! Valószínűleg pont olyan, ahogyan az a nagy blogban meg van írva...

Szombathy-fotók a Vintage Galériában

Pályája kezdeteihez vezet vissza Szombathy Bálint Aktivizmusok: fotómunkák 1971-81 című kiállítása, amely 2010. február 9-én, 18 órakor nyílik a Vintage Galériában (1053 Budapest, Magyar utca 26.). A konceptuális művészet aktivista szellemiségében alkotott fotó alapú munkákból válogató, könyvbemutatóval egybekötött tárlat azokat a műtípusokat is érinti, amelyekben a fotó más médiumhoz – például a pecsétművészethez – kapcsolódik, és felismerhetők rajta a kézi beavatkozás nyomai. Megtekinthető március 26-ig.

Halad a MailStamp-feldolgozás

Az itt látható, annak idején Nigériában postára adott borítékdarabkával 178-ra emelkedett az Arnolfini MailStamp Collection feldolgozott és publikált darabjainak száma. Az ennek keretéül szolgáló blog eddig lényegében ugyanennyi egyedi látogatót vonzott, ha hinni lehet a számlálónak. Érdekes tapasztalat, hogy több helyről - Budapesttől Koppenhágán át Québecig - érkeztek felajánlások, miszerint szívesen gyarapítanák a gyűjteményt saját archívumuk darabjaival. Nos, ez bizonyára nagyon érdekes lenne, de - amint az a projektleírásból is következik - ez egy zárt kollekció, amelyből sem elvenni nem lehet, sem hozzáadni. Amúgy a felbélyegzett töredékek digitalizálása napi rendszerességgel zajlik, ám ez a doboz tartalmán egyelőre egyáltalán nem látszik meg. Kérdés, a háromszámjegyű kódolás elég lesz-e a teljes gyűjteményhez. A legtöbb levelet amúgy Belgiumban adták fel, ám az első 178 tétel között további 34 ország is képviselteti magát. A projekt, amely eddig sem nélkülözte a varázslatos véletlen dimenziót, január 27-én újabb titokzatos fejleményt produkált: egy teljesen közönséges szkennelés után az alábbi kép jelent meg a számítógép monitorján; megfejtés nincs...

Útban Bamako felé

A Budapest-Bamako 2010-es versenyében az Afrikai-Magyar Egyesület egy segélyszállítmánnyal megrakott kamionból, és az azt kísérő autókból álló konvojjal képviselteti magát. Az Arnolfini Archívum a 9 fős team egyik ismerős tagjától - a batátainak csak Dezső - kapta azokat a marokkói felvételeket, amelyből az itt látható montázs készült. A nehéz és veszélyes versenyben – amelyen már eddig is több baleset történt – a legfrissebb, január 25-i hírek szerint a csapat több mint 5 ezer kilométert tett meg, s jelenleg is folytatja útját dél felé, hogy eljuttathassa szállítmányát Maliba.

Látogató a bérházudvaron

A fenti asszonyság egy VII. kerületi bárházudvaron látta meg a napvilágot - pontosabban az esti derengést. Design, kivitelezés: Laufer Judit és Hámori Dóri. Kellékes-asszisztens: Bozsik Gyöngyi.

Bori elbontja a falakat

Kováts Borbála Falak, rétegek című kiállítása 2010. január 29-én zár a Csepel Galériában (Budapest, XXI. kerület, Csete Balázs u. 13. - bejárat az Árpád utca felől). Az elektrografikai anyagtól előtte való nap, azaz 28-án délután 5-től fél 7-ig Finisszázs keretében is búcsút lehet venni.

Arnolfini MailStamp Collection

Izgalmas vállalkozásba fogtunk, amelynek még nem látszik a vége, de az eleje már igen: 2010. január 14-én elindítottuk új blogunkat, amely az Arnolfini MailStamp Collection nevű gyűjteményt prezentálja, folyamatosan bővülő tartalommal. Talán kicsit hosszú ide, de elég jól összefoglalja a lényeget a blogindító bevezető; íme:

Hol volt, hol nem, volt egyszer egy belga kisfiú, aki bélyegeket gyűjtött. Miután felnőtt, diplomata lett belőle, és hosszú karrierje során különböző nemzetközi szervezeteknél és hivataloknál dolgozott. Vezetőként és szakértőként rengeteg levelet kapott, a világ minden tájáról. Mivel élt még benne a gyermekkori szenvedély, a felbélyegzett borítékokat évtizedeken át gondosan félretette. Amikor már annyi levél gyűlt össze, hogy képtelenség volt tovább tárolni, az egész gyűjteményt egy baráti magyar családnak adta, mondván: a kisfiuk talán szintén értékeli majd a színes bélyegeket. És valóban. A család nekigyürkőzött hát, hogy bélyeggyűjteménnyé konvertálja a kopertakollekciót. Első lépésként – a könnyebb kezelhetőség érdekében, több heti munkával – kitépték, illetve kivágták a borítékokból azokat a részeket, ahová annak idején a bélyegeket ragasztották. Ezt követte a leáztatás, majd a szárítás. Ezres nagyságrendű bélyeggyűjteménynél jártak már, amikor – mint utóbb kiderült: a huszonnegyedik órában – meghívták budapesti házukba az Arnolfini Archívum családi alkotócsoport tagjait ebédre. Szó szót követett, mígnem előkerült egy doboz, benne azokkal a kitépett levéldarabkákkal, amelyek még nem jutottak el a technológiai sorban a leáztatási fázisig. Az anyag sorsa ezzel megpecsételődött. Az első megdöbbenésből felocsúdva a kartondobozt, a benne lévő, még megmaradt borítékrészletekkel együtt – a nemzetközi küldeményművészeti mozgalom nevében – azonnal lefoglaltuk, és alkotóműhelyünkbe szállítottuk. E doboz tartalma az Arnolfini MailStamp Collection, amely egyszerre élet- és kordokumentum, bélyegművészeti lelet együttes, egy spontán, évtizedeken és országhatárokon átívelő fluxus projekt ihletett végeredménye, illetve a teljesség metaforája. Ezen egyszeri és megismételhetetlen readymade gyűjteményt, amelyhez hozzátenni nem lehet, elvenni pedig nem szabad belőle, az Arnolfini Archívum projektjeként, e blog hivatott közkinccsé tenni.

Zsubori Ervin, Arnolfini Archívum