2010. március 25., csütörtök

Elindult az Arnolfini KépíróKör

Az eddigi egyik legszebb projektünk indult el a tavasz első napján, 2010. március elsején. Formája blog, címe Arnolfini KépíróKör, tartalma: az Arnolfini Archívum képesített közösségi naplóprojektje. A koncepció szerint e digitális naplót minden héten más-más barátunk, ismerősünk, alkotótársunk tölti meg tartalommal. A felkért szerzők az előre egyeztetett periódusban a hét minden napján három aznap készült fotójukat küldik el e-mailben, kiegészítve némi szöveggel, amelyek azután lehetőleg még aznap felkerülnek a blogba. Jelenleg a negyedik hétnél járunk. Május végéig már betelt a naptár, aztán majd meglátjuk. T’art, ameddig tart.

Nincsenek megjegyzések: