2011. augusztus 10., szerda

Ismeretlen fényképezők: Képírók a kikötőben

Második alkalommal ejtették meg az Arnolfini Archívum alapítói (középütt) hivatalos baráti és társalkotócsoporti látogatásukat Planet Susannia balatonfűzfői főkonzulátusán, annak rendkívüli és felhatalmazott lakóinál (jobbra-balra). Az első minicsúcs 2010. július 30-án zajlott le, a mostani 2011. augusztus 8-án. Immár hagyományteremtő jelleggel, a délutáni ítéletidőt követően, ezúttal is a program része volt a rituális fényképezkedés a balatonalmádi kikötőben, a viharjelző apparátus tövében. A teljes képhez hozzátartozik, hogy jómagam, teljesen véletlenül, a tavalyi fotón is látható derrickes mezt viseltem, ám mivel úgy emlékeztünk, hogy 2010-ben mindenkin matrózpóló volt, ráhúztam egy csíkosat… Nem baj, majd jövőre korrigálunk.

3 megjegyzés:

Planet Susannia írta...

Még szerencse, hogy minden évben lézeng arra valaki, akinek sikerül a kamerát a kezébe nyomni és megnevettetni nem mindennapi ötletünkkel.
Tavaly azért lényegesebben jobb volt az idő.
Lehet, hogy jövőre az Arnolfiniaknak is be kell szerezni egy hosszú ujjú csíkost...

"saját levében" írta...

Egy pöttyet le vagytok maradva:
http://hvg.hu/Tudomany/20110712_urrepulo_apa_fia_foto

Planet Susannia írta...

Húú, igen, sl., az a két kép zseniális. Már ezért is érdemes volt ennyi ideig űrkutatni, a mi projektünkben viszont még van potenciál és ez bizakodással tölt el.