2009. augusztus 4., kedd

Eszter az Országos Bajnokságon

Vízisport-történeti esemény színhelye volt augusztus első hétvégéjén a Velencei-tó mellett fekvő Sukoró. Az ottani pálya adott otthont a Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokságnak. A Kolonics György Emlékversenyként is aposztrofált háromnapos viadalra 59 egyesület 2871 (!) nevezést adott le, s a rendező Magyar Kajak-Kenu Szövetség 123 bajnoki aranyérmet osztott ki. A Kajak-kenu sport című szakmai honlapon az eseményről szóló tudósítás ezzel a mondattal zárult: „A Magyar Bajnokság után kijelenthető, hogy legalább 10-15 évre biztosítva van a felnőtt válogatottak sikeressége.” A sporttörténeti jelleget mégsem ez adta a nagyszabású megmérettetésnek, hanem az, hogy Zsubori Eszter életében először itt indult kajakversenyen, méghozzá ugyebár mindjárt az országos bajnokságon, a K-1 Női Serdülő V-VI. korcsoport 2 ezer méteres döntőjében. A 2009. augusztus 2-án, 12 óra 10 perckor elrajtolt futamon Bános Roxána (Vértesi Erőmű SE) mindjárt az elején elhúzott a mezőnytől, s előnyét egyre csak növelte, így hatalmas fölénnyel szerezte meg az aranyérmet. Másodikként Aszódi Fanni (Mezőgép) ért célba, ám a bronzérem a Kis-Dunai Sportegyesület (KDSE) színeiben 5-ös rajtszámmal versenyző Eszter nyakába került, aki magabiztosan, a saját tempóját tartva teljesítette a távot, jócskán ráverve az utána lapátolóra. A befutást követően nem maradhatott el az olimpiai döntők után megszokottnak mondható, s a kánikulában kifejezetten üdítő hatású vízbeborulás sem (még ha utóbb kiderült is: a produkció nem szándékosan történt). Mindenesetre csapattársai, valamint edzői - Kákai Bettina és Básti Attila - méltán gratuláltak a boldog „elsőbálozónak”, nem is beszélve a büszke családtagokról, azaz rólunk. Szép volt, Eszter!
Fotók: Horváth Ira

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hajrá, hajrá! És valóban nagy gratula. HGabi

Láng Eszter írta...

Eszter! Kedves Druszám!
Szívből gratulálok, sok-sok sikert kívánok, szeretettel:
Láng Eszter

D. Edina írta...

Hajrá, mindent bele! Aztán lapátold ám a további fémeket is bele a csolnakba!
D. Edina