2009. július 30., csütörtök

Szimmetria Fesztivál

A Szimmetria Fesztivál 3 évente sorra kerülő, nemzetközi részvétellel zajló tudományos-művészeti programsorozat. Célja: kapcsolatteremtés olyan tudósok és művészek között, akik munkájukban a szimmetria valamely formájával vagy annak hiányával, sérülésével foglalkoznak. Programjában tudományos konferencia, kiállítások, koncertek, performanszok szerepelnek. A tízéves múltra visszatekintő fesztivál központi helyszíne 2003 óta Budapest, amelyhez vidéki – győri, pécsi, szentendrei – társrendezvények kapcsolódnak. Fő szervezője a Symmetrion, a Szimmetrológia Alapítvány budapesti székhelyű nemzetközi intézete. Tudományos és művészeti szakmai hátterét a Nemzetközi Szimmetria Egyesület több mint félszáz bólországból érkező tagsága, és választott testületei adják. A művészeti programok szervezésében a fesztivál érdemben támaszkodik a Nemzetközi Mobil MADI Múzeum Alapítványra. Az idei triennálé vezető kiállításának koncepciója Dárdai Zsuzsa nevéhez köthető; címe: „Vonal. Az egydimenzió érzete.” A szeptember 30-ig látogatható tárlatot 2009. július 31-én 19 órakor Schiller Róbert, a kémia tudomány doktora nyitja meg a B55 Galériában (Budapest, V. kerület, Balaton u. 4.). Ezen esemény keretében lesz az augusztus 5-éig tartó Szimmetria Fesztivál ünnepélyes megnyitója is, amelyet Kroó Norbert, az MTA alelnöke jegyez.

Nincsenek megjegyzések: