2008. november 23., vasárnap

Egy Titkosírásról való írás

Zsubori Ervin: Huszonnégy korty rozé

A rozé a szőlő levéből készül,
mégsem nevezzük szőlőlének.
A színe szép világos piros,
olyan, mint a nagymama málnaszörpje,
aki az előírt 1:8 arány helyett
1:10-es képletet alkalmaz,
vagy inkább 1:12-eset,
mert ő még emlékszik a háborús időkre,
amikor spórolni kellett mindennel,
a szörpökkel is;
hiszen több nap, mint kolbász.

Kolbászról itt persze szó sincs,
az csak úgy idesikamlott a papírra,
rozéról viszont annál inkább,
de abból is csak egy karcsú pohárkával;
azzal kucorodtam fel az ágyra tegnap este,
meg egy apró kis verseskötettel.

Nem volt könnyű beszerezni,
meg kellett küzdeni érte,
beleszerelmesedni jó előre,
vágyni rá, kiérdemelni,
s kitartani a hetedik boltig,
ahol aztán ott lapult végre egy polc rejtekében,
értő titokfejtőkre várva.

Mert ez a címe, Titkosírás,
vagyis hát ennél kicsit bonyolultabb,
a borítón lévő fakuló vignettán ugyanis
kis „t”-vel van írva,
és igazából két „s”-sel is,
csak a másodikat áthúzta valaki,
szóval sírás is van benne, de csak kicsi,
az is inkább a titkos-szemérmes fajtából.

Viszont a síkos-simogatnivaló címlap
a szerzők nevét látszólag valóban eltitkolja,
de igazából mégsem,
hiszen a kezdőbetűik ott vannak,
egy fodros hajú, térdnadrágos fiúcska tartja őket
(ő nyilván az épphogycsaknem 6 éves Pepe,
ki is lehetne más, róla szólnak e titkos sorok,
aki amúgy időközben,
egészen pontosan délután fél négykor,
mégis csak elmúlik 6 éves).

A monogramok egy-egy félbevágott
teniszlabdába vannak rejtve,
a „T” az Turbuly lehet csak,
hiszen ő írja-teremti a verset,
az „L” viszont lehet Lilla is,
aki ugyancsak ő lenne,
meg Zsuzsa is, a Laknerék Zsuzsája,
aki a képeket ragasztotta ihletett ujjakkal,
vagy inkább mindkettő.

Egy korty, egy vers.
Huszonnégy vers: ahány óra van a napban;
huszonnégy korty: ahány korty van a pohárban.

Közben Lilla tolla alól
szépen sorjázik a trilla,
nem is trilla, csak afféle gyerekbeszéd,
úgy érezni, akár írhattam volna én is,
hiszen emlékszem, így volt tényleg,
megtörtént, szóról szóra,
csak nem Vandának hívták a lányt a szomszédban,
hanem… (de ez talán maradjon titok),
Aput viszont tényleg Ferinek,
pontosabban Fricinek, de azt Anyu nem szerette.

Mégis: mégsem írhattam volna én ezt a könyvet,
mert ez a Lilla könyve,
és ezért nem írhatta volna senki más se;
ő bukkan fel benne hetvenhét alakban,
varrónőnél, szánkón, játszótéren,
s ő bukik alá a patakban,
ám így is igaz, hogy igazi könyv
attól a tizenhárom rajztól válik belőle
(ahány hónap van az évben,
meg még egy, titkos ráadásnak),
amelyeket Zsuzsa álmodott a szavak közé,
s amelyek egy szempillantás alatt
visszaröpítenek a múltba,
mindenkit a sajátjába,
előkutatva legalább tucatnyi újabb titkos írást,
amelyeket senki más nem írhatna meg,
csak mi magunk,
és attól, hogy talán nem fogjuk megírni sosem,
még léteznek, mert bennünk vannak,
és naponta mozgatják mozdulásainkat.

A pohár közben kiürült,
de a jó rozét az teszi jó rozévá,
hogy nem üres pohár marad utána,
hanem hosszan lecsengő, kellemes íz a szájban;
ilyen ez az apró kötet is az Artemisztől
(milyen szép név, egy istennő van mögötte,
aki mások mellett a gyerekeket is védelmezi),
friss, üde, és hosszan elkísér,
de érezni benne a múlt ásványait és esszenciáit is.

A hasonlat persze sántít,
hiszen a rozét az értők
csak hidegen ajánlják fogyasztani,
és bizony csak felnőtteknek való,
míg a Titkosírás
korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek,
s egyértelműen melegen ajánlható.

***
A rend kedvéért:
Titkosírás - Turbuly Lilla versei Lakner Zsuzsa kollázsaival
* Artemisz Kiadó, 2008. * 44 oldal * 2200 forint

2 megjegyzés:

Láng Eszter írta...

Jaj Ervin, de jó, hogy ezt megírtad! Most legalább eggyel több karácsonyi ajándéknak való! És Zsuzsáéknak is gratulálok!
Szeretettel:
Eszter

Susanna írta...

Köszönjük Eszter!