2008. március 16., vasárnap

Március 15-i fúvósok

A szigetszentmiklósi városháza előtt tartott március 15-i ünnepi megemlékezésen az Ádám Jenő Zeneiskola Szentesi István vezette fúvószenekara szolgáltatta az élőzenét. A zentai fúvósokkal megerősített együttes - amelyben az egyik klarinéton Zsubori Barnabás muzsikált - több részletben mintegy másfél órás, nagy sikerű műsort adott. A hivatalos programot követően, a zeneiskola termeiben és kertjében, a népes csapatot finom ebéd várta, amelyhez a főfogásul szolgáló gulyáslevest maga a zenekarvezető - a barátainak és tanítványainak csak Emil bácsi - készítette. Jó kis nap volt...

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fúvós emlékek.

Mindenek előtt szívből örülök a sikeres szereplésednek a nagyzenekarban Barnabás és büszke
vagyok a teljesítményedre. Én nagyon szeretem a fúvós zenét és sohasem gondolkodtam még el azon, hogy mi köt engem ehhez a műfajhoz. Most megosztom veled.
Első élményeim a fúvósokkal az 1940.-es évekre nyúlnak vissza, amikor is a kaposvári Kossuth téren az éppen soron lévő párt- kortest kísérő rezes banda előtt kb. 5 méterre ,jól feltűnően nyalogattuk a citromot a barátaimmal az ellenzék megbízásából néhány fillér ellenszolgáltatás fejében mindaddig, amíg el nem zavartak bennünket. Ezt a szolgáltatásunkat a legtöbb párt igénybe vette a mi legnagyobb örömünkre. Jó balhé is volt, no meg pénzt is kaptunk érte (akkor ezt így éreztük).
Aztán meg jöttek a sátoros vándor cirkuszok. Gyerekként segítettünk a sátrak fölállításában és a tereprendezésben, amiért egy előadást ingyen megnézhettünk. Érdekes módon ezekből a fúvós zenekar nyújtotta élmény maradt meg mindmáig bennem.
Ezt követték az 50.-es évek sárvári majálisai és térzenéi, amelyeket az önkéntes tűzoltók fúvós zenekara tett felejthetetlenné örökzöld dallamaival.
Meleg szívvel gondolok vissza a ceglédi tüzérek katona zenekarára, akik jókedvükkel, ropogós, fülbemászó indulóikkal próbálták megkönnyíteni a disz-szemlékre való felkészüléseink izzadságos, órákon át tartó díszlépéseinek gyakorlását. Kérésünkre néha elrontották (direkt) a dallamot, hogy mi kicsit pihenhessünk amíg Őket szidják.
Sok vidám emlékem maradt a barátaim lakodalmaiból, ahol az erre szakosodott fúvósok (klarinétos is mindig volt köztük) húzták a talp alá valót –néha kicsit hamisan, de annál nagyobb szívvel- olyan hangulatot teremtve, hogy nagyapád nem egyszer az asztalon táncolt (néha késsel a szájában) saját –és mások örömére és ámulatára.
Komolyzenei fúvós élményeim a vörös hadsereg és flotta közös fúvós nagyzenekarának (60-80 zenész) moszkvai koncertjeiről származnak. A fúvósokra írt klasszikusoktól az operák betétdalain keresztül a híres indulókig mind-mind hamisítatlan temperamentummal és fülbemászóan produkáltak.
A 80.-as években nyaranként heteket, hónapokat töltöttem a tanyán. Még most is föláll a szőr a karomon és belebizsergek ha fölidézem azokat a szívszorongató „búsulókat”, nótákat, amelyeket esténként, a turistaház tornácáról küldött az alkonyati csendbe egy öreg muzsikus a tárogatója és klarinétja torkából. Szívből és igaz szenvedéllyel játszott, mintha így akarta volna tudatni az erdővel és a Frankheggyel a bánatát és örömét. Néha könny szökött a szemembe, máskor erőt adott a továbbiakhoz az a hangulat, az az üzenet, amit a muzsikája árasztott. Azóta sem hallottam hasonlót.
Kedves kis Unokám!
Hát ilyen emlékeket hozott ki belőlem a márciusi szereplésed s ugye megérted, hogy miért örül úgy a szívem amikor a fúvós sikereidről hallok.
Papa
Egyszer majd a hegedűről is leírom az emlékeimet.