2008. március 2., vasárnap

Kováts Borbála Róma-fotói

Egy városnak annyi arca van, ahány fényképet készítenek róla. És annyi arcképe, ahány fotókiállítás e képekből összerakható.
Kováts Borbála, aki egy ösztöndíj ürügyén épp Rómában tartózkodik, január vége óta igyekszik digitális fényképezőgépe érzékelő lapkájára rögzíteni a város arcait. Kreatív képzőművészként egyéni látószögeket, autentikus perspektívákat, megismételhetetlen fényeket és visszaverődéseket keresve kattint el egy-egy portrét. Észreveszi, begyűjti és elraktározza az összetéveszthetetlen, s emberi léptékkel mérve már-már valóban örökéletűnek tetsző város vonásait.
Küldhetne belőle néhányat - írtam neki a minap. Küldött negyvenötöt. Végiglapozgatva a képeken, rögtön látszott, hogy ebből muszáj egy kiállítást rendezni. A második áttekintés után már az is nyilvánvaló volt, hogy triptichonokat látunk: egy-egy arcvonást három oldalról, három nézőpontból vagy épp három helyszínen bemutató sorozatokat, amelyek így mintegy háromdimenzióssá transzformálják a digitális impressziókat.
Az Arnolfini NetGaléria No31-es, március elsején nyílt kiállítása e sorozatokból tizenegy triptichont mutat fel, voltaképpen a szerkesztői önkény által elrendezetten, s természetesen a teljesség igénye nélkül: oszlopokból, fényekből, lépcsőkből és kontrasztokból, mint ahogy a többi címkéből is, egyaránt ezernyi más hármasoltár is építhető lenne, s bizonyára épül is folyamatosan. Ez a fotókiállítás tehát nem reprezentálja Rómát, sőt még Kováts Borbála mostani római tartózkodásának sem hű lenyomata. Ez a tárlat csupán egyetlen arckép Rómáról: az, ahogyan én látom a várost, innen Magyarországról, kétezer-nyolc koratavaszán, Kováts Borbála szemén keresztül.

4 megjegyzés:

Lakner Zsuzsa írta...

"Igazi élmény Borit fotós oldaláról is megismerni. És Rómát nézegetni ezen a kissé hűvös, orkánsüvöltős stuttgarti délelőttön." (Az Arnolfini Vendégkönyvből)

D. Edina írta...

"Szépek ezek a vízszintes téli fények! Vagy nem is tél, csak Rómában mindig napfelkelte és naplemente van? Mindegy, lényeg, hogy el kell oda menni, jól felfegyverkezve különböző objektívekkel. Gratulálok Borinak.
Bocsánat, utólag olvastam el a szerző előszavát. Szóval mégiscsak tél!" (Az Arnolfini Vendégkönyvből)

John Hiigli, New York írta...

"Wonderful exhibition of many varied mediums, styles, approaches, subject matter, etc. Congratulations!" (Az Arnolfini Vendégkönyvből)

M. Kati írta...

Szépek Bori képei, szívesen lennék én is Rómában, így legalább egy kicsit voltam.