Kováts Borbála Róma-fotói

Egy városnak annyi arca van, ahány fényképet készítenek róla. És annyi arcképe, ahány fotókiállítás e képekből összerakható.
Kováts Borbála, aki egy ösztöndíj ürügyén épp Rómában tartózkodik, január vége óta igyekszik digitális fényképezőgépe érzékelő lapkájára rögzíteni a város arcait. Kreatív képzőművészként egyéni látószögeket, autentikus perspektívákat, megismételhetetlen fényeket és visszaverődéseket keresve kattint el egy-egy portrét. Észreveszi, begyűjti és elraktározza az összetéveszthetetlen, s emberi léptékkel mérve már-már valóban örökéletűnek tetsző város vonásait.
Küldhetne belőle néhányat - írtam neki a minap. Küldött negyvenötöt. Végiglapozgatva a képeken, rögtön látszott, hogy ebből muszáj egy kiállítást rendezni. A második áttekintés után már az is nyilvánvaló volt, hogy triptichonokat látunk: egy-egy arcvonást három oldalról, három nézőpontból vagy épp három helyszínen bemutató sorozatokat, amelyek így mintegy háromdimenzióssá transzformálják a digitális impressziókat.
Az Arnolfini NetGaléria No31-es, március elsején nyílt kiállítása e sorozatokból tizenegy triptichont mutat fel, voltaképpen a szerkesztői önkény által elrendezetten, s természetesen a teljesség igénye nélkül: oszlopokból, fényekből, lépcsőkből és kontrasztokból, mint ahogy a többi címkéből is, egyaránt ezernyi más hármasoltár is építhető lenne, s bizonyára épül is folyamatosan. Ez a fotókiállítás tehát nem reprezentálja Rómát, sőt még Kováts Borbála mostani római tartózkodásának sem hű lenyomata. Ez a tárlat csupán egyetlen arckép Rómáról: az, ahogyan én látom a várost, innen Magyarországról, kétezer-nyolc koratavaszán, Kováts Borbála szemén keresztül.