2015. május 14., csütörtök

Eszti nénje

Nem szerette, ha fényképezik. Nekem főleg olyan felvételeim vannak róla, amelyeken épp az arca elé kapja a kezét. Ezen a fotón talán húsz-egynéhány éves lehet. Itt nem tiltakozik, engedelmesen belenéz a kamerába. Kisimult vonások, határozott vágású, meleg Fábián-szemek, a szájszegletben huncut, hamiskás mosoly. Bátran tekint a jövőbe, vállalja, ami jön majd, nem ágál, nem panaszkodik.

Ilyen volt később is, pedig nem jutott könnyű élet neki. Mindig sok volt a munka, mindig akadt tennivaló: a szövetkezetben, a háztájiban, a szomszédok szőlőjében, a rá maradt szülőkkel, majd az elárvult testvérek körül. Ráadásul társra sem lelt a hosszú úton.
A húslevese utánozhatatlan volt; máig így hívjuk: Eszti nénje-féle húsleves. Egy kis alma, pár tojás, kókuszkocka nélkül sohasem engedett el Tabdiról. Világ életében természetesnek vette, hogy inkább adott, mint kapott.
Ha felhívtam, s kérdeztem, hogy van, mindig azt felelte: rosszabb ne legyen. Jó ember volt, a végletekig tisztességes, önzetlen és erős. Előző nap még meglátogattam, megsimogattam a homlokát; megismert, kimondta a nevem: Ervin. Kétezer-tizenöt május tizennegyedikén ment el, délután fél négykor. Nyolcvan éves volt. Ezen a képen talán húsz-egynéhány lehet. Képzelni sem lehetne szebbet. Fiatal nő, akivel még bármi megtörténhet. Aki előtt még ott az egész élet.

3 megjegyzés:

Draskovich Edina írta...

Igen, sokszor hallhattuk a nevét mi is tőletek. Nagyon sajnálom.

Susannicon írta...

Én is. Az ilyen rokonok pótolhatatlanok. Akárhogyis boldogulunk az életben a haláluk után, mindig hiányozni fognak. Őszinte részvétem.

Láng Eszter írta...

Megkönnyeztem most is, hogy újraolvastam...