Április tizenegy

A fűzfa már sűrű-zöld, a nyíren még akad bőven barka, de lassan beindulóban. A sövények híznak, magasodnak; a fű még gyöngécske, próbálkozik, a pár árva jácint lekókadni készül. A babérmeggy megfázhatott a télen, mert levelei többségét ledobta, de rügyezik azért; annyi átültetést túlélt már, talán kibírja ezt is. A szomszéd barack elnyílt, s fakulóban a cseresznye is; most a meggyek vannak soron, diadalmas hófehérbe burkolózva ringanak a szélben.

A rigók tollászkodnak, s mintha ritkábban zendítenének rá, mint az elmúlt hetekben. A két gerle gallyakat gyűjt, a harkály viszont már belül kopácsol a törzsben: mélyíti a kuckót, pufók utódokra gondol.

A tulipánok sárgában, pirosban. Géza bácsi elvadult kertjének mélyén, Ilonka néni nemrég megkapált ágyásaiban, s nálunk is, az egykori homokozó helyén, az amszterdami virágpiacról hozottak, amelyeknek még Ida Mama jelölte ki a helyét. Levélből sok kibújt, de virág most csak hármon; gazdájuk éppen három éve ment el.

(Eredetileg megjelent az Arnolfini Szalon esszéportálon.)