2012. február 21., kedd
Torma Galina: Tükör által homályosan
„Az Arnolfini NetGaléria No47-es, A város arcai című kiállításának fotóit 2010 őszén készítettem Budapesten. A sorozatban található egy triptichon (az itt látható kompozíció felső három képe), amelyet most, 2012. február 18-án, hóolvadás idején, ismét rögzítettem, csak kicsit másként. Gyönyörű fények voltak aznap, s végre nem olyan hideg, hogy lefagyjanak az ujjaim. A középső felvételnél viszonylag jól kivehető, hogy a pocsolyában tükröződő képet fényképeztem le. A két portrénál azonban már nehezebb kitalálni, hogy azok a kapu előtt lévő nedves csatornatetőben tükröződnek. Hosszú ideig kísérleteztem, mert millimétereken múlt a végeredmény, hisz a csatornatető textúrájától, barázdáltságától függött, hogy a kép hol lesz homályos, hol lesz éles. A rózsaszín foltok szirmok; helyzetükön nem változtattam, minden úgy maradt, ahogy a természet, vagy a véletlen adta, én csak megörökítettem.” (Torma Galina)
Katalógus: Záridő FotóGaléria
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
htsSajátos nézőpont, meggyőző és szemet gyönyörködtető végeredmény!Gratulálok!
Gyönyörű! Puszillak, Papa
Hiába, a valóság még mindig veri a Photoshopot.
Megjegyzés küldése