Jár a Balaton szelet… Ezt az elismerő formulát akkor alkalmaztuk, rendszerint este kilenc után, a hétfői vagy keddi lapzártában, amikor valaki egy már-már lezárt, minden szűrőn átjutott, több aláírással is véglegesnek nyilvánított Figyelő-oldalon valamilyen durva hibára bukkant. Kiszúrt egy elírást a címlapon; észrevette, hogy az árbevétel milliárd forint helyett millió főben van megadva a grafikonban; tavalyi a dátum az oldalszám mellett; Bukarest a Budapest. A kakaós étbevonómasszával mártott, kakaós krémmel töltött ostyákat persze nem hívtuk le sosem; virtuális egyenlegük hol hízott, hol fogyatkozott, de így is ez volt talán a legszakmaibb elismerés a Figyelő gazdasági hetilap (alapítva: 1957) gyártási folyamatában résztvevők körében.
Kétezer-tizenegy június harmincadika, az idei első félév utolsó napja, nem lapzártára esett. Egyszerű csütörtök volt, amikorra az előző lapszám már leülepszik, lapzártája a múlt ködébe vész, az új pedig még épp hogy csak indul, jövője még képlékeny, még bármi lehet. Nekem mégis lap-zárta volt ez a nap, a Figyelő hetilap zártája. Ebben a dimenzióban a lapindító értekezlet három hónap híján húsz évvel korábbra, ezerkilencszázkilencvenegy október elsejére datálódik. Az Alkotmány utcai szerkesztőség hátsó szobájában olyanok körében fűzhettem be ekkor az első indigós papírt a mechanikus írógépbe, mint Gömöri Bandi, Garam Józsi bácsi és Vértes Csaba. Az utóbbi másfél évtizedben az a megtiszteltetés ért, hogy örökségüket vezetőszerkesztőként vigyázhattam, lapzártáról lapzártára.
Ez a csütörtök nyugodalmasan telt. Nem jött sok kézirat, nem volt sok továbbgondolnivaló. Tudtam, hogy ez már az utolsó nap, mégis őszintén meglepett és meghatott, amikor váratlanul „berontott” a szobába fél tucat kolléga, hogy egy dedikált focilabdát, illetve egy 
fotós albumot adjon át búcsúzóul az együtt lejátszott, végtelenített fordulók emlékére. Az igazi elismerés azonban akkor ért, amikor este kijelentkeztem a hálózatból, lehajtottam a laptop fedelét, s felvettem a Magyar helyesírási szótáramat is tartalmazó hátizsákot. A még ott lévőktől búcsúzva egyik kedves munkatársam – amúgy grafikonszakértő – egy papírszatyrot nyújtott át, benne a 20 évre kiszámított egyenleggel: 10 darab XL méretű Balaton szelettel.
2011. június 30., csütörtök
Az utolsó nap a Figyelőnél
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
7 megjegyzés:
Drága Ervin!
Új ajtók várnak, mögöttük talán újabb XL-es "Balaton szeletekkel".
A változások mindig óriási lehetőségeket rejtenek... és mi lesz belőled, ha nagy leszel? :-)
Asszem a kevesebb néha több. Gondolom sokak nevében mondhatom, hogy nagyon drukkolunk neked, hogy olyan munkát találj amibe így és ilyen sokáig tudsz lubickolni mint eddig. :)
Nekünk olvasóknak is vége egy korszaknak. Emlékszem, amikor - a többiekhez nyilván kicsit megkésve- összeállt a kép: az újságnak, amit kedvelünk és megveszünk, ha a helyszínen vagyunk az a Zsubori Ervin a vezető szerkesztője, akit más helyekről mint képzőművészt már jól ismerünk és kedvelünk. Aztán a többi meglepetés az első, majd minden későbbi Arnolfini Fesztiválon; akit hazaviszünk a party után, remek elemző cikkeket ír a lapban, az aki azokat a szellemes címlapokat csinálja fantasztikusan fest és izgalmas művészeti kísérletekkel tágítja a horizontját majd egy tavaszi szombaton mindezt megosztja velünk, aki pedig fotózza a fesztiváltársaságot, azonos azzal, aki a Figyelőben a politikusokat.
"Minden változik, csak a változás állandó" - mondta Goethe.
Ebben a szellemben, meg amivel te is bíztatni szoktál minket:Hajrá!
Ha lenne egy lapom, két kézzel csapnék le rád, szabad munkaerőre. Mint rideg, számító üzletember, egyáltalán nem a barátság miatt tenném, hanem saját érdekeim miatt, hiszen látom benned a tehetséges, sokoldalú, innovatív alkotó szellemet.
De sajnos nincs lapom. Viszont akinek van, az nyissa ki a szemét!!!!! Valamennyiünk érdekében is, mert lassan nem lesz mit olvasnunk, néznünk ezen az egyre lefelé csúszó magyar médiapiacon, ahol analfabéta, műveletlen emberek is nagy karriert futhatnak be mint "újságírók."
Kedves Ervin!
Nemrég is tanúja voltam egy búcsúnak... Ott azt mondták, hogy a Nagy Kojot bezár egy ajtót, és kinyit egy ablakot :)
Az erő legyen veled!
Üdv, Tünde
Ervinkém,
sajnos nem tudtam ott lenni az utolsó munkanapodon. Sok-sok jókat kívánok az új életedhez, ihlető körülményeket és kollégákat, szabad levegőt, jókedvet!
Megjegyzés küldése