2010. szeptember 25., szombat

Nívódíj a Spanyolnátha biennálén

Megjelent a Spanyolnátha 2010. őszi száma, amelynek bemutatóját szeptember 19-én, a szerkesztőség hernádkaki kertjében tartották. Az eseményt egybekötötték a hagyományos, s immár 8. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivállal, azaz a lapszám anyagából összeállított kép- és kéziratkiállítással.
Ugyanit nyílt meg a 3. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále, R_econstruction címmel. Erre a világ számos országából közel nyolcvan alkotó küldte be műveit. A kollekciót Láng Eszter képzőművész barátunk ajánlotta a közönség figyelmébe. Ugyanő vezeti majd be az anyagból október 16-án, a Debreceni Egyetem Aula Galériájában nyíló tárlatot is. A kiállítás katalógusát a Spanyolnátha december 12-én megjelenő téli száma közli.
A biennále fődíját Bátai Sándor nyerte el. Spanyolnátha Mail Art Nívódíjat kapott Bózsa Evelin, Daradics Árpád, Für Emil, Henning Mittendorf, Javier Bassi, Lux Antal, Pál Csaba, Paul ter Wal és Zsubori Ervin. Egy négyzet rekonstrukciója – ez volt a címe a beküldött pályaműnek, amelyről az itt látható kép a postára adás előtt készült. A beltartalomra majd a Spa katalógusában derül fény.

1 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Gratulálok és jó egészséget kívánok az egész járványos társaságnak!