2008. december 19., péntek

Náthások a téli kertben

Akár meg is hűlhetett volna, aki nem vigyáz december 14-én, a Spanyolnátha szerkesztőségének is otthont adó porta kertjében, ahol pufidzsekis és irhakabátos szerkesztők – telivér baromfik (pulyka, kakas, némakacsa vegyesen), egy méla, gránitszürke macska, valamint bennfentes külsősök társaságában – a dermesztő vasárnap délelőtt csendjét kihasználva, egy álló órán keresztül kiállítást installáltak, miközben helyenként felszakadozott felettük a felhőzet: Hernádkak fölött az ég. És volt dolog elég, mert a létrák, a kopasz fejüket téli álomra hajtó fák, valamint jéghideg melegházak rácsai közt kifeszített szárítókötelekre 9 szerző kéziratát, 45 képző képét, valamint 1 videót és 2 performert kellett felcsipeszelni (utóbbi hármat virtuálisan). Mindezt a kiemelt támogatók – a Kertbarát Magazin, illetve a Kertészet és Szőlészet – kiemelt támogatásával, egyúttal a 90 éve spanyolnáthában elhunytak emlékére.
Aki nem volt ott, az 1. sajnálhatja (én kifejezetten sajnálom); 2. követhette a Spanyolnátha honlapján negyedórás frissítéssel (én nem követtem, mert épp valamit elkövettem, de most már ezt is sajnálom, de legalább ott voltam művileg, azért az is valami); 3. megnézheti barátságos, meleg szobából utólag, ugyanott, Fodor Tünde, Székelyhidi Zsolt és Láng Eszter teljes átélést garantáló és rendkívül részletgazdag fotósorozatain, innen is, onnan is (én megnéztem, mindet, és mondhatom: nem bántam meg). Nem is beszélve arról, hogy a Schiele, Kaffka Margit és Edmond Rostand emléke előtt tisztelgő munkák a maguk valójában, színről színre is végiglapozgathatók a Spanyolnátha 2008. december 13-án debütált téli kiadásában, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház Ifi-Net Kávézójában tartott lapszámbemutatót bemutató fotókkal együtt. Meg még sok minden más is van ott, de azokra most nincsen mód részletesebben kitérni, mert nyakunkon a Karácsony. Aki nem hiszi, böngésszen utána…

Nincsenek megjegyzések: