2008. június 18., szerda

Mélyszaka: Spanyolnátha-parti a Merlinben

Mélyszaka címmel indul útjára a Spanyolnátha művészeti folyóirat nagyszabású performansz- és zenei partisorozata, melynek első állomása június 21-én a Merlin Színházban lesz (Budapest, V. kerület, Gerlóczy utca 4.), s amelyen az Arnolfini Archívum is képviselteti magát. Az est első részében a folyóirat nyári, Budapest-Ljubjana-számának szépirodalmi anyagából Lutter Imre vezetésével a Magyar Versmondók Egyesülete ad ízelítőt, majd a Prae irodalmi folyóirat performansza következik. Ezt követően kerül sor az Arnolfini Archívum bemutatójára. A Budapest idomai című projektről van szó, amelyet a Spanyolnátha nyári számához készült, s amelyben a feladat ugyanaz volt mindegyik résztvevőnek: készíteni három képet, amelyek - rövid szöveges indoklással megerősítve - valamilyen módon, közvetlenül vagy áttételesen, a magyar fővároshoz kötődnek, s a kör, a négyzet, illetve a háromszög rajtuk a domináns motívum. Végül 21 szerző munkája került az anyagba (ez 20 pályaművet, s összesen 56 képet takar). A projekt részvevői: Dániel András, Dárdai Zsuzsa, Draskovich Edina, Gábos József, Géczi János, Halász Géza, Hoffmann Márta, Kováts Albert, Kováts Borbála, Susanna Lakner, Láng Eszter, Mózes Katalin, Okrutay Miklós, Pápai Szilvia, Saxon-Szász János, Szigeti Tamás, Tasnádi József, Torma László, Váli Dezső, Zsubori Ervin és Zsubori Eszter. A teljes anyag a Spanyolnáthán tekinthető meg; a Merlinben sorra kerülő zenés prezentáción a képekre koncentrálunk, a koncepciókat egy-egy kiragadott gondolattöredékkel jellemezve. A Mélyszaka második részében a zenéé a főszerep: a kortárs dzsessz- nép- és popzene elemeit hihetetlen energiával és egyediséggel ötvöző Pop Iván, és a poszt-elektroindusztriális metálzenekar, a Sepoq koncertjei után a tízéves Gimmeshot Crew dj-i és mc-i szórakoztatják a közönséget, egészen hajnalhasadásig. A rendezvény kapcsolódik a Múzeumok Éjszakájához is: Múzeumok Mélyszakájaként kísért az éjszakában. Jegyek elővételben 1200, az előadás napján 1500 forintos áron kaphatók a Merlin Színházban.

Nincsenek megjegyzések: