A legjobb gasztroblog: saját levében

Van itten, kérem szépen, egy míves kis gasztroblog, meg egy konyhamíves kis blogger, akinek a nevét nem mondjuk ki, de nem azért, mintha (mindegy, hosszú…), szóval az a címe, hogy "saját levében", és tök jó. A fent ábrázolt dödölle is onnét való, és hát ennivalóan szép, már a felvétel is (s.k. anonim blogger, lásd mint fent), meg még hozzá a leírás, az ám csak a döfi. De nem ám csak a recept, olyat mindenki látott (bár ilyet talán azért nem mindenki), hanem a körítés: a történetbe és történelembe ágyazottság, a tájjellegzetességek, a sztori, a múlt és a jövendő (F. J. császármorzsájától Jókai bablevesén át a sörtésztás tintahalkarikáig), egyszóval az irodalom. Olyannyira, hogy egyes tételei még e sorok íróját is kommentre kényszeríték. Úgymint például a legjobb epizódszereplő díjával jutalmazott füstölt oldalashoz írt emlékforgács megalkotására, imígyen:
„Hajdanán az én dolgom volt, megvan az már vagy harminchat éve is, hogy átvigyem darálni a malacoknak való kukoricát a töltésen túlra, most meg nem mondom, hogy milyen bácsiékhoz. Általában a kétkerekű kiskocsit használtam erre a célra, de annak meg mindig lapos volt a kereke, úgyhogy nehéz volt tolni. Kijött a most meg nem mondom, hogy milyen bácsi, hosszú fekete műbőrkötény volt rajta, meg nyilván gumicsizma, átvette a zsákot, s megkezdte a darálást. Elég gyorsan haladt, úgyhogy általában megvárós volt a munka; én addig jobbára nézelődtem a kertben, figyeltem a tyúkokat és a jappánkacsákat, segíteni nem nagyon kellett. Visszafelé már porzott a zsák, könnyen összemaszkolhatta magát vele az ember, amikor leemelte a kocsiról; ezt nem nagyon szerettem. Azt viszont igen, amikor a most meg nem mondom, hogy milyen bácsiékhoz a végterméket, jelesül a kolbászt, a szalámit, a sonkát, az oldalast meg az oldalszalonnákat kellett vinni füstölni; néha becsúszott egy-egy disznósajt is, vagy épp a katakönyöke, májashurkatöltelékkel töltve. Ez nem volt megvárós persze, néha át kellett ugrani megkérdezni, hogy kész van-e már. Ilyenkor a ... bácsi kinyitotta a szürke deszkákból eszkábált füstölő ajtaját, betapogatott, s tényszerűen megállapította: még nem jó, de holnap négyre kész lesz. Aztán holnap négykor, a rövid hazafelé úton, hosszan kísérte a rozoga kiskocsit a lepedőkbe csavart friss füstölt húsok mágikus-sós illata. No, ezért is érdemes blogot csinálni.”
Hát ilyenekre is lehet bukkanni ebben a sparheltmelegtől áradó blogban; tessék hát befordulni a konyhára! (A pipa mellőzhető.)